hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adatbázissal segíti a tűzifát vásárlókat a Nébih

  • MTI

Adatbázisban gyűjti a jogszerűtlen tűzifahirdetések adatait a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy ezzel is segítse a vásárlókat – hívta fel a figyelmet Nagy Dániel, a hivatal erdészeti igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1-en hétfőn.

Elmondta: sok panasz érkezik a hatósághoz az interneten vásárlóktól, hogy nem azt a fafajú tűzifát vagy nem azt a mennyiséget kapták meg, amit kifizettek, esetleg egyáltalán nem is kapták meg a szállítmányt.
    
A Nébih korábbi próbavásárlásai során eltávolíttatták a megtévesztő, jogszerűtlen hirdetéseket, de azt tapasztalták, hogy újra megjelentek hirdetések ugyanazokkal a telefonszámokkal, ezért is állították össze az adatbázist.
    
Nagy Dániel kiemelte: tűzifa vásárlásakor a vevőknek kapniuk kell számlát vagy nyugtát, szállítójegyet, amelyen szerepel a megvásárolt fafaj és mennyiség, valamint kötelező tartalmú tájékoztatót.
    
Az igazgatóhelyettes hozzátette: van pozitív lista is a legális forgalmazókról.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás, saját rezsis beruházás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Csernobili nyugdíjas

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink