hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A téli szünetben minden nap jár a Gyermekvasút

  • adozona.hu

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, ahol többek közt karácsonyi díszbe öltöztettek személykocsikkal is utazhat a közönség.

Az egyedi díszítésű karácsonyi kocsik január 6-áig minden nap közlekednek, általában a menetrendben meghirdetett, óránként induló hagyományos személyvonatokkal együtt – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.

Az ünnepek alatt a vonatok óránként járnak, csak az üzemidő módosul. December 24-én az utolsó járatok jóval hamarabb indulnak a végállomásokról, Hűvösvölgyből 12:10-kor, a Széchenyihegyről pedig 13:03-kor. December 25-től 31-éig minden nap a téli hétvégi menetrend érvényes, ekkor a két végállomásról egyaránt óránként indulnak vonatok.

December 29-én és 30-án a feldíszített adventi kocsikkal kiegészített, gőzvontatású nosztalgiavonatok is járnak majd, január 1-jén pedig az első vonatok a szokásosnál egy órával később indulnak. A téli szünet utolsó napján, január 2-án is a téli hétvégi menetrend érvényes.

A Gyermekvasút hűvösvölgyi múzeuma a téli szünetben is látogatható, december 22-én és 23-án, valamint december 27. és január 2. között minden nap nyitva tart.

A részletes menetrend a Gyermekvasút honlapján érhető el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Társaságiadó-kedvezmény

Pölöskei Pálné

adószakértő

Helyi iparűzési adó feltöltése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Építőipari kivitelező cég alvállalkozója

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close