A közjegyzői okirat növeli a fizetési hajlandóságot

  • adozona.hu

Bár az elmúlt egy-két évben javult a vállalkozások fizetési morálja, még mindig komoly probléma a cégek közötti tartozás. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szerint a késedelmes teljesítések jelentős része megelőzhető lenne, ha a vállalkozások közjegyzői okiratban szerződnének egymással, írja az MTI.

A MOKK közleményében ismerteti: a fizetési fegyelem tavaly és idén az első fél évben is nőtt a friss felmérések szerint, a számlák mintegy háromnegyedét határidőre kifizetik. Ugyanakkor az időn túli fizetéseknél nőtt az átlagos késés mértéke, és néhány százalékban egyáltalán nem egyenlítik ki a követeléseket. Elsősorban továbbra is a körbetartozás miatt késnek a cégek a kifizetéssel, de sok esetben a csőd vagy a beszállítói hitelezés okoz problémát. A cégek által más vállalkozással szemben indított fizetési meghagyásos eljárások száma sem csökken, évente 61–62 ezer körül mozog.

Fizetési meghagyást bárki indíthat, akinek lejárt pénzkövetelése van, nem szükséges hozzá még a bizonyítékok csatolása sem. Sőt, a 3 millió forint alatti tartozások esetén a fizetési meghagyás az egyedüli megoldás arra, hogy a jogosult bírósági eljárás nélkül, gyorsan hozzájuthasson a követeléséhez. Tavaly az eljárások 94 százaléka három hónap alatt jogerőre emelkedett, azaz sikerrel végződött. Ha viszont a kötelezett vitatja a követelést, az ügy a bíróságon folytatódhat tovább. Tavaly a fizetési meghagyások 5,7 százalékából lett per amiatt, mert a fizetésre kötelezettek részben vagy egészben nem ismerték el tartozásukat. Fizetési meghagyásos eljárást egy uniós rendelet alapján az Európai Unióban működő cégek ellen is lehet indítani, tavaly 771 esetben kezdeményeztek Magyarországról ilyen eljárást, magasabb számban, mint az előző évben.

A fizetési meghagyás alkalmazása már bevett gyakorlat a vállalkozások körében, azt azonban kevesen tudják, hogy a késedelmes fizetés és a nemteljesítés eleve megelőzhető lenne, ha a felek közjegyző előtt szerződnének – hangsúlyozza Pulinka Mihály, a MOKK jogi irodájának helyettes vezetője a szervezet közleményében. A közjegyzői okirat alapján azonnal – peres eljárás, vagy fizetési meghagyásos eljárás nélkül – indítható végrehajtás a nem teljesítő partnerrel szemben. Ehhez nem kell a teljes szerződést közjegyzői okiratba foglalni, elegendő, ha a vállalkozás egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot kér partnerétől a határidőben történő teljesítésre.

A tapasztalatok szerint a közjegyzői okirat megléte önmagában növeli a teljesítési és fizetési hajlandóságot, kisebb eséllyel kerül sor végrehajtásra is. Ha mégis jogvita támadna a felek között, akkor egy perben is erősebb bizonyítékként tekintenek a közjegyzői okiratra, mint bármely más iratra. A közjegyzői okirattal biztosított vállalkozás elsőbbséget élvez akkor is, ha az adós fizetésképtelenné válik, ugyanis a felszámolás kezdő időpontjáig a közokirat záradékolása következtében lefoglalt, vagy végrehajtási jog bejegyzésével érintett vagyontárgyakból elsőként az ő követelését kell rendezni – mutat rá a szakértő.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Áttérési szabályok katára, illetve kivára

Adózóna.hu szerkesztőség

kérdések és válaszok

Külföldi személy magyarországi vagyonkivétje

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Katás bt.. beltagjának külföldi munkavállalása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

2019 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X