hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A haszonállatok gázkibocsátásának megadóztatása ellen tüntettek Új-Zélandon

  • MTI

Gazdák ezrei tüntettek csütörtökön több új-zélandi városban, köztük Wellingtonban is a törvényjavaslat ellen, amely megadóztatná a gazdaságban tartott állatok okozta üvegházhatású gázokat.

A Groundswell New Zealand nevű mezőgazdasági lobbi összesen több mint 50 tüntetést szervezett, több helyen traktorokkal és kisteherautókkal vonultak fel.

A szervezők a tervezett adót kontraproduktívnak nevezték, kiemelve, hogy az ellehetetlenítené a vidéki kisközösségeket.

A Jacinda Ardern miniszterelnök által is támogatott javaslat szerint a gazdálkodók 2025-től adóznának az üvegházhatást okozó – böfögésből, szellentésből, vizeletből származó – gázok után, az adó mértékét azonban még nem állapították meg.

Ardern azt mondta, az állatok tulajdonosai az adók kifizetése érdekében megemelhetnék az immár „környezetbarát termékek” árát.

A jobboldali-liberális ACT párt képviselői azzal érveltek a javaslat ellen, hogy az voltaképpen növelné a gázkibocsátást, mert az agrárüzemek a szomszédos országokba települnének, ahol nehezebben tudnák csak megtermelni az élelmiszert.

Noha Új-Zélandon csupán mintegy ötmillióan élnek, körülbelül 10 millió tejhasznú szarvasmarhát és 26 millió birkát tartanak, az ország üvegházhatást okozó gázkibocsátásának pedig több mint fele a mezőgazdaságból származik.

A kormány korábban ígéretet tett arra, hogy Új-Zéland 2050-re eléri a karbonsemlegességet, a terv részeként pedig azon van, hogy a mezőgazdaságban tartott állatok metánkibocsátását csökkentse.

Közvéleménykutatók felhívták a figyelmet arra, hogy az országban 15 hónapon belül választásokat kell tartani, és a törvényjavaslat jelentősen csökkentheti Ardern esélyeit a vidéki térségekben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink