hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

50 milliárd forintos támogatási program az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére

  • MTI

A magyar tulajdonú vállalatok részvétele az egészségpiacon elenyésző, ezért indított a kormány ötvenmilliárd forintos kerettel támogatási programot az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére – mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár elmondta, a Magyarországon forgalmazott egészségügyi termékeknek csak a 18 százalékát gyártják itthon, míg egyes nyugat-európai országokban ez az arány akár 70-80 százalék.

Hozzátette, ez egy egészségtelen helyzet még „békeidőben” is, de a járvány alatt nagyon kiszolgáltatottá tette az országot.

Kifejtette, a járvány alatt az üzleti szabályokat felrúgva voltaképpen licitálás ment a világpiacon a szükséges egészségügyi termékekre; az is előfordult, hogy egy adott terméket kifizettek, az mégsem érkezett meg, mert végül annak adták, aki többet ígért érte.

Gion Gábor szerint legalább azt el kell elérni, hogy a különböző veszélyhelyzetek esetén a kritikusnak ítélt egészségügyi termékekből önellátó legyen az ország.

Hozzátette, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását veszik figyelembe a kritikus termékek körének megnevezésekor, s a támogatást is elsősorban ezen termékek gyártóinak szánják. A támogatásból többek között meglévő gyártók bővíthetik kapacitásaikat, de zöldmezős beruházásként teljesen új kapacitások kiépítése is létrejöhet.

A pontos összeghatárokat még nem határozták meg, de a nyár végére – amikor várhatóan a pályázat megjelenik – ez is tisztázódik, de az biztos, hogy nem akarják „elaprózni” a támogatást – mondta Gion Gábor.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink