hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

50 milliárd forintos pályázati keret kertészeti üzemek megújítására

  • MTI

Az Agrárminisztérium (AM) 50 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg a kertészeti üzemek megújítását célzó pályázatát – közölte Nagy István tárcavezető a minisztérium szerdai közleményében.

Kiemelték, a kevés adminisztrációs teherrel járó, egyszerű módon igényelhető támogatást biztosító felhívás a kisebb üzemmérettel rendelkező kertészetek technológiai megújulását segíti.

A közleményben az agrárminiszter arra emlékeztetett, hogy egy történelmi mértékű fejlesztési programon keresztül erősítik meg a hazai mezőgazdaságot és élelmiszeripart, a vidéki térségek gazdaságát, illetve közösségeit. Nagy István hangsúlyozta, ezekben a hetekben 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázatokat, a célzott támogatásoknak köszönhetően intenzív technológiai fejlődést és növekvő versenyképességet vár a teljes magyar agráriumban.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a kertészeti üzemek fejlesztését célzó pályázat keretében a beruházások költségeinek felét fedező, vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke 25 millió forint lehet. A felhívásnak köszönhetően lehetőség van a kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök, gépek beszerzésére. Ennek keretében többek között önjáró és vontatott betakarítógépek, talajművelő és egyéb munkagépek, pótkocsik vásárlása is lehetséges. A felhívás segítségével egy darab, legfeljebb 83 kW motorteljesítményű traktor is vásárolható, melynek kapcsán a támogatás mértéke legfeljebb 10 millió forint lehet – emelte ki a miniszter a közleményben.

Az Agrárminisztérium közleménye szerint a felhívás alapján a támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint 2021. július 7-étől lesz lehetőség.

A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink