hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

22 ezren igényeltek falusi csokot

  • adozona.hu

Huszonkétezer család igényelte a kistelepüléseken a falusi családi otthonteremtési kedvezményt (csok) – tájékoztatta a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-t.

A közleményt Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos jegyezte, aki azt írta, hogy a Magyar falu program intézkedéseinek köszönhetően csaknem ezer településen sikerült megállítani a népességcsökkenést.

A két éve indított falusi csokot 120 milliárd forint értékben igényelte huszonkétezer család a program keretében – jegyezte meg.

A 2019-ben indított Magyar falu program célja, hogy „a korábbi baloldali kormányok alatt elhanyagolt, vonzerejüket teljesen elvesztett kistelepüléseken megállítsuk a negatív demográfiai és társadalmi folyamatokat” – írta, hozzátéve: ezért a program fő pontjai a falusi életminőség javítása, valamint  az otthonteremtés és az otthonfelújítás kiemelt támogatása a kistelepüléseken.

A falusi csokkal támogatott települések köre az indulás óta bővült, jelenleg 2678 kistelepülésen érhető el a juttatás, amely ingatlanvásárlásra és -bővítésre, -felújításra is igényelhető.

A kérelmező családok közül a legtöbb három vagy több gyermeket vállalt, ők kérték legnagyobb arányban a kombinált, vásárlást és felújítást is tartalmazó támogatási formát. Az összes igénylő 53 százaléka a kombinált támogatást veszi igénybe. Az átlagosan kifizetett támogatási összeg ebben a formában 7,7 millió forint – tudatta a politikus.

Gyopáros Alpár azt írta, hogy a korábban csökkenő népességszámú településeken elindult a fejlődés, az üres házak és telkek iránt kiemelkedő az érdeklődés, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint csaknem ezer településen nőtt a lakosságszám.

A falusi csokot 2022. június 30-áig biztosan lehet igényelni. A költségvetés felülről nyitott, így a keret kimerülése nem lehet akadály: aki a következő egy évben sikeres kérelmet nyújt be, megkapja a támogatást – olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink