hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Matolcsy a tervezett adóváltozásokról: "ezt a megoldást mindenki véleményezheti"

  • adozona.hu

A kormány pénteken benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek - jelentette be Giró- Szász András, kormányszóvivő.

A bejelentéssel egy időben küldi meg az Országgyűlésnek és a Költségvetséi Tanácsnak a jövő évi büdzsé tervezetét a kormány - mondta Gíró-Szász András. A kormányszóvivő a 2012 célok között említette az idén megkezdett nyugdíjrerendszer önálló lábra állítását, és az egészségbiztosítási rendszer talpra állítását. Jövőre elkezdődik a Strat-munkaprogram névre hallgató közmunkaprogram, az ebben résztvevők 48 ezer forintot meghaladó jövedelemre számíthatnak.

A fő célok

Matolcsy György szerint a költségvetés öt cél tűzött ki maga elé - tudósít a sajtótájékoztatóról a hvg.hu. 5 fő cél a kölstégvetésben. A Nyugdíjalap rendbetételét úgy oldják meg, hogy "a bevételekből zárjuk a kiadásokat". Ebből az alapból csak az öregségi nyugdíj és azokkal kapcsolatos kifizetések lesznek, minden más szociális elem egy másik alapból kerül kifizetésre.

Az egészségügyi kassza "nem teljesen zár majd, de induljunk meg abba az irányba". Az 1046 milliárd forintos egészségügyi kasszából 570 milliárd a hiány. Ugyanakkor 245 milliárd forinttal emelik meg a kasszát.

A harmadik célja a kormánynak a 16 százalékos szja-rendszer átalakításának befejezése. Mint mondta, egyszerre vezetik ki a szuperbruttót és az adójóváírásokat, de a havi bruttó 202 ezer felett keresők nem kapják meg azonnal ezt a pluszpénzt, hanem ebből kompenzálják a 202 ezer bruttó alatt keresőket. "Ezt a megoldást mindenki véleményezheti" - mondta Matolcsy.

A negyedik fő cél a közmunkaprogram beindítása, amit a kormány Start-munkaprogramnak nevezett át. A gazdasági miniszter bejelentése szerint bruttó 63 ezer forint lesz a Start-munkabér, de nem kell megfizetni a munkaáltató és nyugdíjjárulékokat, csak az szja-t.

Létrehoznak egy 300 milliárd forintos országvédelmi tartalékot is: 150 milliárd forintos országvédelmi alap, 100 milliárdos általános tartalék, 50 milliárd forintos kamatkockázati tartalék.

A hvg.hu folyamatosan frissülő cikkét itt olvashatja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink