hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

1,2 milliárd eurós beruházás Tiszaújvárosban

  • MTI

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Mol-csoport, a társaság megállapodott a ThyssenKrupp Industrial Solutions AG képviselőivel abban, hogy a vállalat fogja felépíteni a csoport poliol üzemét – mondta Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök vezérigazgatója a megállapodás aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón szerdán.

A Mol közleménye szerint az 1,2 milliárd euróból (390 milliárd forint) megvalósuló beruházás 200 munkahelyet teremt majd a Borsod-megyei Tiszaújvárosban, a Mol-csoport magyarországi petrolkémiai központjában.

Hernádi Zsolt felidézte: a magyar kormány 131 millió euróval támogatja a beruházást, amelyet az Európai Bizottság is jóváhagyott.

A Mol által választott technológia előnyeiről szólva kiemelte, a poliol gyártása során melléktermékként mindössze tiszta víz keletkezik.

A világon ez a leghatékonyabb és legkörnyezetbarátabb technológia a területen – tette hozzá.

Hernádi Zsolt elmondta, hogy a Mol helyzete egyedülálló abban a tekintetben, hogy Kelet-Közép-Európában a vállalat lesz az egyetlen olyan szereplő, amely a kőolaj kitermelésétől kezdve a poliol előállításának minden szegmensében részt vesz.

A társaság évente 200 ezer tonna poliolt fog előállítani, amivel rögtön szignifikáns szereplővé válik az 1,4 millió tonnára becsült európai piacon – mutatott rá. Az üzem a Mol közleménye szerint várhatóan 2021 második felében kezdi meg működését.

Az elnök-vezérigazgató arra is kitért, hogy a beruházás nemcsak a vállalat profitabilitását fogja erősíteni, hanem belépőt jelent a vegyipar még több lehetőséggel kecsegtető területeire.

A régió könyvében ipartörténeti fejezetet nyílik, a beruházás erősíti Magyarország és a térség versenyképességét is – összegezte Hernádi Zsolt.

Újságírói kérdésre Hernádi Zsolt elmondta, hogy a gyártási technika további lehetőségeket biztosít a Mol számára, mert rengeteg olyan kísérőanyag keletkezik a gyártás során, amely később felhasználható. Új bejelentést nem tett arról, hogy konkrétan mit fog a vállalat még gyártani, de mint mondta, erre nem sokat kell várni.

Marcel Fasswald, a ThyssenKrupp Industrial Solutions ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az üzem megtervezése és felépítése várhatóan egymillió mérnökórát fog igénybe venni, csúcsidőben az építkezésen 4000 ember fog dolgozni.

A ThyssenKrupp számára ez globális projekt – mutatott rá, utalva arra, hogy a mérnöki munka nagy részét Németországban végzik el, de a cég Thaiföldről, Kínából és Indiából is hoz szakértelmet a projekthez.

Az új üzem „magasra teszi a lécet”, amellett, hogy a legenergiahatékonyabb és környezetbarátabb megoldással fog rendelkezni, a legautomatizáltabb is lesz a területen belül – mondta az ügyvezető.

Nem ez az első alkalom, hogy a Mol csoporttal együtt dolgozik a vállalat, 2003-ban együtt építettük fel a dízelüzemet – emlékeztetett Marcel Fasswald.

A poliol a poliuretán alapanyaga, amelyet az ipar szinte minden területén hasznosítanak az építőipartól a bútorgyártáson át az autóiparig, textiliparig.

Az új üzem a Thyssenkrupp Industrial Solutions és az Evonik (korábban Degussa-Uhde) által fejlesztett HPPO (hidrogén-peroxidból propilén-oxid) technológiát fogja használni.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink