hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

10 százalék fölött nőttek a keresetek

  • adozona.hu

2017. szeptemberben a bruttó átlagkereset 292 900 forint volt, 13,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2017. január–szeptemberben a bruttó átlagkereset 290 900 forint volt, közölte a KSH.

Az év első kilenc hónapjában a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

2017. szeptemberben:

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 292 900 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 194 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 202 700 forintra becsülhető.

bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,6%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

2017. január–szeptemberben:

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 290 900 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (559 500 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (181 100 forint).

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 108 ezer fő – az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8800, illetve 8500 forint.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 193 400 forint volt. 2017-ben a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 201 300 forintra becsülhető.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 304 900 forint volt, amely 12,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,6 százalék volt.

bruttó és a nettó átlagkereset azonos mértékben, 12,8 százalék-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,4 százalékos növekedése mellett a reálkereset 10,2 százalékkal emelkedett.

rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó keresetek a bruttó átlagkereseteknél kisebb mértékben, 12,6 százalékkal nőttek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink