hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

2,2 milliárd forintos adócsalással vádolják egy bűnszervezet 74 tagját

  • MTI

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség 74 ember ellen, akik egy 69 gazdasági társaságból álló céghálózattal több mint kétmilliárd vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek – közölte az MTI.

A vádhatóság szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a bűnszervezetet vezető kistarcsai vádlott és 14 társa cégvezetőkből, könyvelőkből, bérszámfejtőkből, ügyintézőkből és futárokból álló bűnszervezetet hozott létre azért, hogy a takarítási és vagyonőri szolgáltatást nyújtó társaságok adóterhét illegális eszközökkel minimalizálja.

A 69 gazdasági társaságot magában foglaló céghálózatban a „megrendelő" gazdasági társaságoknál foglalkoztatott munkavállalókat ténylegesen nem működő cégekbe jelentették be azért, hogy eltitkolhassák az alkalmazottak után fizetendő foglalkoztatást terhelő adókat és járulékokat.

A cégháló további két szintjére a vádlottak „közvetítő" és „pénzkezelő/vagyonkezelő" cégeket szerveztek, amelyek a cégpiramis csúcsán lévő megrendelői cégeknek a munkavállalóik által végzett munkákról fiktív számlákat bocsátottak ki.

Hallgassa meg podcastsorozatunk Pandora-botrányról szóló legújabb részét!

A bűnszervezet összesen 2,2 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek, egyebek mellett az áfa jogosulatlan visszaigénylésével.

A vádhatóság az eljárás során négy vádlottal kötött egyezséget, ők a megállapodás értelmében beismerő vallomást tettek és az okozott kárból mintegy 150 millió forintot megtérítettek.

Az adóhivatal pénzügyi nyomozói ezen kívül 1,5 milliárd forint összértékben foglaltak le, illetve vettek zár alá ingatlanokat, gépjárműveket és egyéb, vagyoni értékű jogokat.

A főügyészség a Budapesthez és Tolna megyéhez kötődő bűnszervezet tagjai ellen a Fővárosi Törvényszéken nyújtott be vádiratot. A bűnszervezetet irányító férfi 2021 nyarától letartóztatásban van – olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink