hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Számlagyárat is üzemeltetett a zöldséges céghálózat

  • adozona.hu

Csaknem kétmilliárd forintnyi áfát nem fizetett be az a zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte ma a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága.

A tájékoztatás szerint a számlagyárat is üzemeltető szervezet vezetőit letartóztatták, a lefoglalt, gyorsan romló árukészletet elárverezték.

A bűnszervezet "fő profilja" az volt, hogy a Budapesti Nagybani Piac egyes zöldség- és gyümölcskereskedőinek állított ki fiktív belföldi beszerzési számlákat, miközben a cégek az árut a valóságban a Közösség területéről közvetlenül szerezték be. A számlagyár strómanok nevére íratott cégei számos más tevékenységről is állítottak ki valótlan tartalmú számlákat. A bűnszervezet áruszállítást és logisztikai adminisztrációt vállalt – olvasható a közleményben.

A NAV nyomozói az ügyben 20 gyanúsítottat hallgattak ki, a bűnszervezet vezetőit időközben letartóztatták – írták, hozzátéve, ha a gyanúsítottak bűnössége beigazolódik, a költségvetési csalásért akár 20 évet is kaphatnak.

A bűnügyi igazgatóság beszámolt arról is, hogy a NAV jelentős mennyiségű készpénzt, nagy értékű gépjárműveket, ékszereket, befektetési aranyat, illetve még nem használt luxus ruházati termékeket is lefoglalt, továbbá bankszámlákat és ingatlant zárolt. A pénzügyőrök adózatlan jövedéki termékeket is találtak.

Az akciót a NAV Merkur Bevetési Egysége is segítette, a NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának revizorai és végrehajtói pedig a gyorsan romló árukészlet elárverezésében működtek közre.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Utazásszervezés, iparűzési adóalap

Kiss Péter

adószakértő

TruTax Kft.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Alkalmi 2024

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 február
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3