hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sors László: át kellene alakítani az unió áfarendszerét

  • MTI
1

Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese szerint az Európai Unió áfarendszerének gyökeres átalakítása nélkül nem lehet erőteljesen visszaszorítani a bűnszervezetek által ipari méretekben űzött adócsalást.

Sors László a Népszabadság hétfői számában elmondta: a fordított áfa bevezetése - amellyel egyebek között a hús- és gabonaipart fenyegető csalásokat igyekszik visszaszorítani a kormány - csak rövid távon jelent érdemi megoldást, az EU ezt csak egy-két évre engedélyezi az adott tagállam által kért termékekre.
   
A bűnügyi elnökhelyettes szerint valamilyen formában jogilag is felelőssé kellene tenni a kereskedőket azért, ha nyilvánvalóan piaci érték alatti áron vásárolnak. Ilyen ár ugyanis kevés kivételtől eltekintve csak úgy érhető el, ha a beszállító elcsalja a terméke vagy szolgáltatása után fizetendő közterheket.
   
A pénzügyi bűncselekmények száma és elkövetési értéke a tavalyi szinthez képest szinte változatlan, még úgy is, hogy egy januártól hatályos törvénymódosítás miatt már nem számít bűncselekménynek, ha valaki a felszámolás alatt álló cége iratait nem adja át a felszámolónak; emiatt rögtön 2909 ügytől szabadultak meg a pénzügyi nyomozók - ismertette Sors László.
   
Az év végére várhatóan tízezerhez közelítő számú bűnügyből 27 százalékot az úgynevezett költségvetési csalások tesznek ki, egyötöd részt a szerzői jogok megsértése, 15 százalékot a megmaradt számviteli bűncselekmények, egytizedet a csődbűncselekmények adnak. Az elkövetési érték alapján a költségvetési csalások dominálnak, ezek teszik ki a 115 milliárd forintos elkövetési érték 82 százalékát.
   
A NAV bűnügyi szolgálata két éve még a bűncselekményekkel okozott kár alig több mint tizedét tudta biztosítani, tavaly már 14 százalékát, 2012-es 24 százalékos kármegtérítési mutatójuk pedig már az európai élvonalba sorolja őket - írja a Népszabadság.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Bogatyerev Jex

Sors László! Ön is tudja, hogy látszat tevékenységet végeznek. Ez a NAV "sorsa"? Sokkal több pénz megy itt el a porondon levők zsebébe, mintsem érdemes lenne azt nyilvánosan felvállalni. Minden hézag addig marad fenn, amíg van éhes fenntartó. Az ÁFA csalást az Önök rendszere tartja fent tudatosan, ezért nem is vizsgálják teljes körűen és tényszerűen.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink