hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mi vár a pénztárgépekre március 20-a után?

  • dr. Csobánczy Péter
1

Kapcsolódó jogszabályok


Jóllehet ez év február 16-ával hatályba lépett a pénztárgépek és taxaméterek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek és taxaméterek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról szóló 3/2013. (II. 15.) NGM rendelet, mindazonáltal ez a fejlemény az átmeneti rendelkezések „beélesítése” révén érdemben ez idáig jórészt csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) érintette.

A következő mérföldkő, amelyhez most, március 20-án érkeztünk el, azonban immár az adózók széles tömegét érinti, tekintve, hogy az NGM-rendelet előírásainak zöme ekkor lépett hatályba. A helyzet ennek ellenére vagy épp e miatt meglehetősen bonyolult és zavaros, ezért a következőkben röviden áttekintjük, hogy az érdemi változások bekövetkezésének milyen feltételei vannak, s mi ezeknek a tényleges, illetve várható időbeni lefutása – legalábbis ez idő szerint.

Március 20-ával nem pusztán az NGM-rendelet – előzőek szerinti – hatályba lépése történt, hanem ezzel egyidejűleg a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet („PM-rendelet”) is jórészt sutba került.

Hatályban maradtak viszont a PM-rendeletnek azon rendelkezései, amelyek az Áfa tv. által nevesített bizonylatok adóigazgatási azonosítására vonatkozó követelményeit szabályozzák, függetlenül attól, hogy a bizonylatok megjelenési formája, előállítási módja milyen. (Ezeket a PM-rendelet 1-1/K §-ai tartalmazzák továbbra is.) Itt jegyezzük meg, hogy március 20-ától már nem a PM-rendelet, hanem az NGM-rendelet 1. melléklete határozza meg azt a kört, ahol a nyugtaadási kötelezettségnek pénztárgéppel, illetve taxaméterrel kell eleget tenni. Jó hír viszont, hogy ez a kör gyakorlatilag megegyezik a korábbival.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Szabó Attila István

2013. 03. 11.-én este már kint volt a NAV honlapján a következő két link:

http://www.nav.gov.hu/data/cms286093/Kozlemeny_hagyomanyos_penztargepekrol20130308doc.pdf

http://www.nav.gov.hu/data/cms286090/Kozlemeny_elektronikus_naplos_penztargepekrol20130308.pdf

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink