hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Már megint elhalasztják az áfaemelést a japánok

  • adozona.hu

Japánban harmadszor változtattak a tervezett áfaemelés időpontján, a legújabb, Abe Sindzó japán miniszterelnök által szerdán bejelentett elképzelés szerint 2019 októberétől vezetik be az intézkedést.

Az áfát eredetileg 2015-ben tervezték 8 százalékról 10 százalékra emelni, amit később 2017. áprilisra toltak ki, majd most 2019. októberre.  

Japánban 2014. április 1-jén 5 százalékról 8 százalékra emelték az áfát, ez azonban válságba taszította a gazdaságot.

A japán kormányfő attól tart, hogy a japán és a globális gazdaság is olyan kihívások előtt áll, amelyek idején nem érdemes a költségvetés helyzetének javítása érdekében áfát emelni, ez ugyanis azzal járhat, hogy a nem túl stabil lábakon álló szigetországi gazdaság ismét recesszióba süllyed.    

A világ hét legfejlettebb országának vezetőit vendégül látó Abe Sindzó a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy megismétlődhet a Lehman Brothers amerikai bank 2008-as összeomlásával induló világgazdasági válság.

„A világgazdaság válaszút elé került, és ha nem jó döntéseket hozunk a gazdaság stabilizálására, akkor olyan válsággal nézhetünk szembe, amely túlmutat a szokásos gazdasági ciklusokon” – fogalmazott.

Mijagava Norio, a Mizuho Securities befektetési bank vezető közgazdásza szerint a miniszterelnök világgazdasági helyzetértékelése túlzó, de az áfaemelés elhalasztása biztosan kedvező lépés a japán gazdaság számára.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lakcím nélküli lakos bejelentése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink