hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kisebb áfacsökkentés lesz Romániában

  • MTI

Szakértői szinten a román parlamenti pártok csütörtökön öt százalékpont helyett négy százalékpontos áfacsökkentésben állapodtak meg, amit január 1-jétől alkalmaznak.

A román pártok azt követően egyeztetettek, hogy Klaus Iohannis államelnök július közepén visszaküldte a parlamentnek az adótörvény módosítását, amely egyebek mellett az áfa 24 százalékról 19 százalékra csökkentését tartalmazta.  

Eugen Nicolicea, a parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter, aki jelen volt a megbeszéléseken, úgy nyilatkozott: megállapodás született a pártok között, hogy az áfát 2016. január 1-jétől 24 százalékról 20 százalékra csökkentik, majd 2017. január 1-jétől további 1 százalékkal, 19 százalékra.

A Victor Ponta vezette román kormány eredetileg is négy százalékpontos áfacsökkentést tervezett, de a liberális ellenzék akkor ragaszkodott a 19 százalékos kulcshoz. A kormány igazodott az ellenzék kéréséhez, így a parlament június végén egyhangúan szavazta meg az adótörvény-módosítást.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter közölte, hogy az 1 százalékpont különbség azt jelenti: 2016-ban az államháztartás hiánya a román bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát teszi ki 2,5 százalék helyett, amennyi lett volna a deficit öt százalékpontos áfacsökkentés esetén. Románia tehát így is meghaladná a nemzetközi hitelezőivel szemben vállalt 1,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt – magyarázta a miniszter.

A tárcavezető bejelentette azt is, hogy az üzemanyagra kivetett 7 eurocentes pótlólagos jövedéki adó eltörlését halasztották egy évvel, így az csak 2017-től lép hatályba.

A román pártok szakértőinek egyeztetése volt az első lépés a konszenzus kialakítására a jövő heti rendkívüli parlamenti ülésszak előtt, amelyen a törvényhozói testületnek döntenie kell az adótörvény módosításáról. 

A román kormány bejelentette a héten, hogy az orvosoknak 25 százalékos béremelést ad októbertől. A kabinetnek szintén jövő héten kell döntenie erről az intézkedésről.

A román nemzeti bank, a költségvetési tanács és Románia nemzetközi hitelezői egyaránt kételyeiknek adtak hangot, hogy az adócsökkentés és a béremelés fenntartható-e hosszú távon, és óvatosságra intették a kormányt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink