hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfatörvény 2014: így változtak az adó-megállapítási szabályok

  • dr. Csobánczy Péter

Január 1-jétől négy új passzussal bővültek az általános forgalmi adóról szóló törvény adó-megállapításra vonatkozó szabályai. Cikkünkben bemutatjuk, mit is jelent valójában a törvénymódosítás.

Első pillantásra jelentősnek tűnik az a 2014. január 1-jétől hatályos változtatás, amely az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényt (Áfa tv.) négy új paragrafussal bővítette ki (153/A-153/D §-ok). Ha azonban figyelembe vesszük az ezt kísérő egyéb korrekciókat is, akkor az összkép már korántsem mutat markáns különbségeket – legalábbis tartalmi értelemben. A következőkben a könnyebb eligazodás végett ezeket a változásokat összevetjük a 2013. december 31-éig hatályos rendelkezésekkel.

Az Áfa tv. IX. fejezetével („Adó megállapítása”) kapcsolatos, fentebb hivatkozott módosítás formai és tartalmi szempontból az alábbiakkal áll szoros összefüggésben:

– egyrészt az adó alapjának utólagos csökkenéséről intézkedő 77. és 78. §-ok újraszabályozásával,

– másrészt azzal a most beiktatott póthatáridővel (98. § (5) bekezdés), amely szándéka szerint arra hivatott, hogy felszámolja a termékexport európai uniós jogot sértő kezelését,

– harmadrészt pedig az adólevonási jog gyakorlásának módját korábban taglaló, január 1-jével azonban hatályát vesztett 131-133. §-okkal.

A bevezetőben tett állításunk igazságtartalmát rögtön a változásokat keretező első és utolsó paragrafus igazolja. Mert valójában mi is történt itt? Voltaképpen nem más, mint az Áfa tv. hatályát vesztett rendelkezései közül egyfelől a 131. §-nak a 153/A. §-ba, másfelől a 133. §-nak a 153/D. §-ba való átemelése, változatlan tartalommal és lényegében változatlan szövegezéssel.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletesen levezetjük, mit is jelent valójában a jogszabály-változás.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó halála

Szipszer Tamás

adószakértő

Bizalmi vagyonkezelő által nyitott tbsz-számla

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Katás kötbér

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 február
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3