hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfacsaló áldiplomata

  • MTI

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) gyanúja szerint több mint félmilliárd forint áfát csalt el egy áldiplomata és három társa - értesült az MTI Hírcentrum.

Az M1 szerda esti Híradójában elhangzott: a férfi a budapesti szlovák nagykövetség alkalmazottjának adta ki magát, hamis diplomata-útlevelet használva, nagy mennyiségben hozott be élelmiszert Szlovákiából és az értékesítés után nem fizette be az adót.

A nyomozók gyanúja szerint a társaság Szlovákiában vásárolt nagy mennyiségű élelmiszert, amelyet fiktív cégek láncolatán átfuttatva Magyarországon értékesítettek. Az ügyletekben részt vevő vállalkozások valótlan tartalmú adóbevallásokat tettek, amivel több mint félmilliárd forinttal károsították meg a költségvetést.

A NAV összesen 32 helyen tartott házkutatást, amelyek során éles fegyvert és lőszereket is találtak. Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője a Híradónak elmondta: "a férfi a házkutatás alkalmával határozott fellépéssel és a nagykövettel való fenyegetéssel próbálta elrettenteni a NAV pénzügyi nyomozóit. Amikor közölték vele, hogy őrizetbe veszik, wellness-szállóban való elhelyezést követelt magának."

A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, amelyet a Hajdú-Bihar megyei büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie - hangzott el a Híradóban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink