hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfa: mit rejteget a törvénymódosítás?

  • Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló

Kapcsolódó jogszabályok


Az egyes adótörvényekről és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló újabb „salátatörvényt” a parlament november 21-én fogadta el, (Magyar Közlöny 140. szám). Ebben kihatását tekintve a legnagyobb változás az általános forgalmi adóban van, de szerencsére ennek rendszere nem módosul, „csak az adó mértéke emelkedik”.

A jövő évi adózásban még inkább kiemelt szerepet fog játszani a forgalom adóztatása. Az általános forgalmi adó leglényegesebb változása, hogy az általános mérték 25 százalékról 27 százalékra emelkedik (tervezett hatás: kb. 150 mdFt). Ezzel továbbra is csúcstartók vagyunk a világon. Ez azt jelenti, hogy általános esetben 100 forint nettó érték után 27 forint forgalmi adót kell felszámítani, azaz a „felülről számított” áfa-tartalom, 20 százalékról 21,26 százalékra nő 2012. január 1-jétől. Ez részben áremelő hatású a végső fogyasztónál, részben növelheti a költségeket a vállalkozóknál. A jövedéki adók emelésének hatása 42 milliárd forint (amit csak tetéznek a december 15-én bejelentett emelések), a fuvarozókat megillető gázolaj kedvezménye csökken. Beépülnek az árakba az egyes ágazatokat terhelő különadók is, ettől 155 milliárd forintot vár a kormányzat, ebben nem történt változás. A forgalmat érintő népegészségügyi adó mértéke és köre kibővül az alkoholos frissítőkkel és ízesített sörökkel.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink