hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

40 millió forint adót csalt el a cinktömböket papíron utaztató cég

  • MTI

Egy cinktömbök körbeszámlázására berendezkedett társaságot fedett fel, és negyvenmillió forintos adóhiányt állapított meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Online Számla rendszer adatainak elemzésével – közölte az adóhatóság.

A körbeszámlázásban résztvevő társaságok úgy utaztattak és számláztak országhatárokon átívelően több millió forint értékű cinket, hogy az áru a folyamat végén visszakerült az eredeti értékesítőhöz.

A fémáru számlázása egy szlovák társaságtól indult, majd egy cseh cégen keresztül került papíron az első magyar félhez, ahonnan még további két magyar cég közbeiktatása után jutott el a haszonhúzóként azonosított adózókhoz. Ők végül ugyanannak a szlovák társaságnak számlázták ki a cinket, ahonnan pár nappal korábban a számlázás elindult. A haszonhúzó láncszemet időnként cserélték.

Az áru útja eltért a számlázás útjától, nem került a számlákon szereplő társaságok valós birtokába, mindig külső raktárak bevonásával igyekeztek a termék mozgását igazolni, és ezzel a tényleges gazdasági tevékenység látszatát kelteni – olvasható a NAV közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink