hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV helyszíni ellenőrzések: ezeken a helyeken bukkanhatnak fel revizorok

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának tájékoztatása szerint az alábbi helyeken terveznek helyszíni ellenőrzéseket a 36. héten.

Kiemelt ellenőrzési témakörök

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022. évi ellenőrzési tevékenysége során folytatja a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók támogatását, míg a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozott, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral lép fel. Ennek érdekében, a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, és vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le. Az ellenőrzési terv letölthető itt.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. júniusától ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai júliusban, augusztusban és szeptemberben a vendéglátókat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, majd nyomon követik a bevételek alakulását.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai szeptember 5. és 11. között kedden Pécsett, az élelmiszerboltokban, szerdán Villányban, a bortermelőknél, csütörtökön pedig Pécsett, az építőanyag-kereskedőknél ellenőriznek. A revizorok megjelenésére számíthatnak Villányban, a Sváb Zenei Hétvége és Sörfesztivál árusai is. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Békés megye

2022. október 3. és 7. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a vendéglátóhelyeken a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgép használatának szakszerűségét vizsgálják.

2022. október 24. és 28. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának ellenőrei a megye virágboltjaiban a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Győr-Moson-Sopron megye

A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. augusztus 29. és szeptember 9. között a taxisokat és az ételkiszállítást hirdető vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. szeptember 9. és 10. között a Szoboszlói Gasztro és Bornapokon és annak környékén a kiskereskedőket, szolgáltatókat és vendéglátókat ellenőrzik.  A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát és adatkapcsolatát is.

Aa megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 36. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • 2022. szeptember 5. (hétfő): Karcag,
  • 2022. szeptember 6. (kedd): Túrkeve,
  • 2022. szeptember 7. (szerda): Tiszaroff,
  • 2022. szeptember 8. (csütörtök): Jászberény,
  • 2022. szeptember 9. (péntek): Szolnok.

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát és az alkalmazottak bejelentését.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. szeptember 5. és 9. között a távol-keleti árukat értékesítőket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. szeptember 5. és 9. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • 2022. szeptember 5. (hétfő): Rétsági járás,
  • 2022. szeptember 6. (kedd): Pásztói járás,
  • 2022. szeptember 7. (szerda): Salgótarjáni járás,
  • 2022. szeptember 8. (csütörtök): Balassagyarmati járás,
  • 2022. szeptember 9. (péntek): Szécsényi járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják az élelmiszerüzletekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 36. héten, az alábbi helyszíneken ellenőriz:

  • papír- és írószerboltokban,
  • és számítástechnikai eszközöket forgalmazóknál.

A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A megye építkezésein továbbra is vizsgálják a szabályos foglalkoztatást, de a jövedéki kiskereskedők is számíthatnak ellenőrzésekre.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink