hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt számíthatnak helyszíni adóellenőrzésekre a héten

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának tájékoztatása szerint az alábbi helyszíneken terveznek ellenőrzéseket a 18. héten.

Kiemelt ellenőrzési témakörök

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022. évi ellenőrzési tevékenysége során folytatja a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók támogatását, míg a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozott, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral lép fel. Ennek érdekében, a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, és vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le. Az ellenőrzési terv letölthető itt.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021 júniusától ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai áprilisban, májusban és júniusban a vendéglátókat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, majd nyomon követik a bevételek alakulását.

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai áprilistól szeptemberig ellenőrzik a taxiszolgáltatókat. Az adóellenőrök a számla- és nyugtadást, a taxaméterek megfelelő használatát, valamint a bejelentkezési kötelezettséget vizsgálják. A próbavásárlásokon túl számítani kell egész napos forgalomszámlálásra, illetve hétvégi ellenőrzésre is. A NAV folyamatosan nyomon követi a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az alábbi helyszíneken és időpontokban ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését:

  • 2022. május 10. (kedd): Tompa, Csikéria, Kelebia;
  • 2022. május 17. (kedd): Nemesnádudvar, Sükösd;
  • 2022. május 26. (csütörtök): Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsborsód.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai május 2. és 8. között hétfőn Komlón, a mobiltelefonboltokban, kedden Mohácson, a Pécsi úti üzletekben, csütörtökön pedig Pécsett, az uránvárosi vendéglátóhelyeken ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 5-én az ónodi országos kirakodóvásáron ellenőrzik a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését a kereskedőknél és vendéglátóknál.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 2-án a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022 májusában a távol-keleti termékek árusítóit és a taxikat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát és az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 2. és 6. között az élelmiszer- és vegyesboltokat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. május 2. és 7. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • 2022. május 2. (hétfő): Balassagyarmati járás,
  • 2022. május 3. (kedd): Bátonyterenyei járás,
  • 2022. május 4. (szerda): Szécsényi járás,
  • 2022. május 5. (csütörtök): Salgótarjáni járás,
  • 2022. május 6. (péntek): Pásztói járás,
  • 2022. május 7. (szombat): Balassagyarmati járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a mezőgazdasági boltokban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a virágkereskedőket ellenőrzik 2022. április 25. és május 8. között, akár online vásárlásokkal is. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, valamint a foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentését.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 18. héten az alábbi helyszíneken ellenőriz:

  • jövedéki terméket értékesítőknél,
  • vendéglátóknál,
  • építkezéseken.

A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 2. és 6. között az alábbi járásokban ellenőrzik a zöldség- és gyümölcskereskedőket.

  • 2022. május 2. (hétfő): Devecser,
  • 2022. május 3. (kedd): Balatonfüred,
  • 2022. május 4. (szerda): Várpalota,
  • 2022. május 5. (csütörtök): Veszprém,
  • 2022.  május 6. (péntek): Ajka.

A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. április 22. és május 8. között a ruha-, cipő-, óra-, ékszerüzleteket, valamint a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek használatát, valamint az áruk eredetét vizsgálják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Befejezetlen beruházás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Energia-nyilatkozat – lakossági fogyasztó

Pölöskei Pálné

adószakértő

Egyéni cég kft.-vé átalakulás és a tao

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 június
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetÉs