hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt számíthatnak NAV-ellenőrzésekre a héten

  • adozona.hu

Augusztus elején a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai továbbra is ellenőrzik a frekventált nyári célpontokat, így a strandokat, fürdőket, zöldség- és gyümölcskereskedőket, illetve a vendéglátókat is ellenőrzik. Az iskolakezdés közeledtével megkezdik a papír- és írószerboltok ellenőrzését is. A helyszínen vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét. Az adóellenőrök a hét valamennyi napján és a fentieken túl más gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásoknál is végezhetnek vizsgálatokat.

KIEMELT ELLENŐRZÉSI TÉMAKÖRÖK

Balaton környéki ellenőrzések

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 2021. júliusban és augusztusban összehangoltan ellenőrzik a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit. Az ellenőrzések elsősorban az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthető vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokon, strandokon értékesítőket és szolgáltatást nyújtókat érintik. A NAV a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a jövedéki kiskereskedők működését vizsgálja.

Kivás adózók ellenőrzése

A NAV megyei és fővárosi igazgatóságai 2021 májusától a kivás adózókat ellenőrzik. A NAV munkatársai elsősorban a foglalkoztatottak után érvényesíthető kedvezményeket, az elhatárolt veszteséget, illetve az új beruházások elszámolását vizsgálják.

ÉSZAK-BUDAPEST

Augusztusi ellenőrzések

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság munkatársai hétvégenként a budapesti strandokon, rendezvényeken és a turisták által látogatott helyeken ellenőriznek. Az adóellenőrök elsősorban a vendéglátóhelyeket, személyszállítókat, és a zöldség-gyümölcs kiskereskedőket vizsgálják. A NAV munkatársai a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is ellenőrzik.

DÉL-BUDAPEST

Ellenőrzések 2021. augusztus 2-ától

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2021. augusztus 2. és 6. között a budapesti strandokon működő gazdálkodókat ellenőrzik. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Ellenőrzések 2021 júniusától

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021 júniusától ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

BÁCS-KISKUN MEGYE

Helyszíni ellenőrzések augusztusban

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az alábbi helyszíneken és időpontokban ellenőrzik az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak :
♦ augusztus 2-án (hétfőn): Szankon;
♦ augusztus 18-án (szerdán): Kecskeméten;
♦ augusztus 26-án (csütörtökön): Pálmonostorán, Petőfiszálláson és Gátéron;
♦ augusztus 28–29-én (szombaton és vasárnap): Kecskeméten, a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón.

Nyári ellenőrzések

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai júliusban és augusztusban a megye strandjain, fürdőiben és a turisták által látogatott helyeken ellenőriznek. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.

BARANYA MEGYE

Augusztusi ellenőrzések Baranyában

A NAV baranyai munkatársai augusztus 2. és 8. között kedden Pécsett, a Csontváry utcai üzletekben, csütörtökön Komlón, a piacon értékesítőknél, pénteken pedig Pécsett, a Magyarürögi úti üzletekben ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését és a foglalkoztatás egyéb szabályainak betartását ellenőrzik.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE

Vendéglátók ellenőrzése Borsodban

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. augusztus 9. és 12. között a vendéglátóhelyeken ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, valamint a jövedéki szabályok betartását

Ellenőrzés az ónodi vásáron

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. augusztus 5-én az ónodi országos kirakodóvásáron ellenőrzik a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatottak bejelentését a kereskedőknél, vendéglátóknál és szolgáltatóknál.

CSONGRÁD-CSANÁD MEGYE

Ellenőrzés Csongrád-Csanád megyében 2021. augusztus 10. és 12. között

A NAV Csongrád-Csanád Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai augusztus 10. és 12. között a megye strandjain, fürdőiben és azok környékén ellenőriznek. Az adóellenőrök többek között a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és a pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.

FEJÉR MEGYE

Operatív ellenőrzések augusztus 2. és 6. között a szezonálisan működő vendéglátóhelyeknél

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai augusztus 2. és 6. között ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és a pénztárgépek megfelelő használatát a szezonálisan működő vendéglátóhelyeknél.

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE

Építkezések ellenőrzése Győr-Moson-Sopron megyében

A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai július 19. és 31. között a megye területén zajló építkezéseken vizsgálják a munkavállalók bejelentéseit. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

HAJDÚ-BIHAR MEGYE

Helyszíni ellenőrzések 2021. augusztus 3-án

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. augusztus 3-án a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE

Ellenőrzések augusztus hónapban Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai augusztusban elsősorban 
♦ a megyei strandokat, fürdőket;
♦ vendéglátóhelyeket ellenőrzik.

A közelgő iskolakezdés miatt
♦ a papír- és írószer-kereskedők,
♦ a távol-keleti ruházati termékeket értékesítők is ellenőrzésre számíthatnak.

A revizorok a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű használatát és a jövedéki termékeket vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE

Helyszíni ellenőrzések Komárom-Esztergom megyében a 29–33. héten

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. július 19. és augusztus 20. között a piacokon, vásárokon, közterületen árusítókat, a szezonálisgyümölcs-kereskedőket és a turisztikailag frekventált helyeken működő vendéglátókat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

NÓGRÁD MEGYE

Helyszíni ellenőrzések Nógrád megyében a 31. héten

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2021. augusztus 2. és 6. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
♦ augusztus 2. (hétfő): Balassagyarmati járás,
♦ augusztus 3. (kedd): Salgótarjáni járás,
♦ augusztus 4. (szerda): Bátonyterenyei járás,
♦ augusztus 5. (csütörtök): Szécsényi járás,
♦ augusztus 6. (péntek): Pásztói járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a pizzériákban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

PEST MEGYE

Strandok

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. június 21. és augusztus 15. között ellenőrzik a megyei fürdőket és strandokat. A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik a kereskedőknél, szolgáltatóknál.

SOMOGY MEGYE

Helyszíni ellenőrzések a 31–32. héten

Somogy megyében a NAV a 31-32. héten az alábbi helyszíneken ellenőriz:
♦ piacokon, vásárokon, közterületi árusoknál és szezonálisgyümölcs-kereskedőknél;
♦ strandokon és turisztikailag frekventált területeken működő vendéglátóknál;
♦ idegenforgalomhoz kapcsolódó kereskedőknél és szállásadóknál.

A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét vizsgálják a revizorok, de a jövedéki termékek forgalmazásának szabályszerűségére is figyelmet fordítanak.

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

Operatív ellenőrzések Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyszínei

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2021. március 8. és 12. között az ételkiszállítók nyugta- és számlaadását és online pénztárgépeik szabályszerű üzemeltetését vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást. A revizorok a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek ellenőrzéseket.

TOLNA MEGYE

Helyszíni ellenőrzések Tolna megyében

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. augusztus 2. és 6. között a piacokon, közterületeken árusítókat és a zöldség-, gyümölcskereskedőket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az árukészletek eredetét.

Az ellenőrzések várható helyszínei:
♦ 2021.08.02. (hétfő): Simontornya,
♦ 2021.08.03. (kedd): Bonyhád,
♦ 2021.08.04. (szerda): Szekszárd,
♦ 2021.08.05. (csütörtök): Tamási,
♦ 2021.08.06. (péntek): Paks.

VESZPRÉM MEGYE

Helyszíni ellenőrzések Veszprém megyében a 31–32. héten

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. augusztus 2. és 15. között a Balaton-parti településeken és az idegenforgalmilag frekventált területeken ellenőrzik a vendéglátóhelyeket és a strandok környéki kereskedőket.  A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek megfelelő használatát, valamint a jövedéki kiskereskedők működését vizsgálják.

ZALA MEGYE

Nyári ellenőrzések Zala megyében

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a 31–32. héten a Balaton-környéki települések piacain, strandjain értékesítőknél és szolgáltatóknál, a turisztikailag frekventált területeken működő szállásadóknál ellenőriznek. A revizorok a nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a foglalkoztatottak bejelentését és a jövedéki termékek forgalmazását vizsgálják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink