hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A vállalkozások kedd éjfélig választhatnak kedvezőbb adózási módot a teljes évre

  • MTI

A vállalkozások december 31-én éjfélig választhatnak kedvezőbb adózási módot, a határidő lejártáig választható a kisvállalati adó (kiva), illetve a kisadózók tételes adója (kata), ha a teljes 2020-as adóévben így adózna a vállalkozó – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden az MTI-vel.

A kormány több speciális, jelentős összegű adómegtakarítást biztosító, adózási formát kínál a vállalkozásoknak, amelyek közül jövőre a kiva még kedvezőbbé válik. Ahhoz, hogy a vállalkozás ezzel a lehetőséggel élni tudjon, mindössze annyit kell tenni, hogy 2019. december 31-én éjfélig az erre vonatkozó bejelentést el kell juttatni az adóhivatalnak.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a kiva mértéke jövőre egy százalékponttal – 13 százalékról 12 százalékra – csökken. A Pénzügyminisztérium számításai szerint a kiva választásával jövőre mintegy 57 ezer cég járna jobban, az érintettek összességében 24 milliárd forintnyi közterhet takaríthatnak meg 2020-ban. Hozzátették, hogy december elseje óta már több mint nyolcezer cég jelentkezett be kivásként.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy kivára váltani bármikor év közben is lehet, de a 2019-es zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni, ugyanis a kivaalanyiság kezdő napjával a cég számára új, önálló üzleti év kezdődik.

Az általános forgalmi adóban (áfa) az alanyi mentesség – működő vállalkozásoknál – a bejelentést követő adóévre választható, vagyis, ha valaki 2020-ban szeretne élni ezzel a lehetőséggel, akkor legkésőbb december 31-éig jeleznie kell az adóhivatalnak. Szilvesztert követően az alanyi mentességet csak a 2021-es adóévre választhatják a vállalkozások. Az alanyi adómentesség értékhatára 2019-től kedvezőbb lett, négymillió forinttal nőtt. A bevételi határ jövőre is 12 millió forint. Az alanyi mentes vállalkozásnak – fő szabály szerint – nem kell áfát felszámítania, fizetnie és bevallást sem kell készítenie.

A gazdaságvédelmi akcióterv újabb, adórendszert egyszerűsítő pontja alapján 2020. január 1-jétől megszűnik az eva, a kedvező adózási módot nem választó egyéni vállalkozó ettől az időponttól automatikusan a vállalkozói személyi jövedelemadó, a társas vállalkozás pedig a társasági adó alanya lesz. A Pénzügyminisztérium és az adóhivatal már szeptember végén tájékoztatta a 17 ezer érintettet a legfontosabb tudnivalókról. Mindezek ellenére, ha valaki az utolsó napokra hagyta a döntést, akkor segít a pénzügyi tárca tájékoztatója és az eva-kalkulátora, amely a https://ngmszakmaiteruletek.kormany.hu/eva-tajekoztato oldalon érhető el.

Arról is beszámoltak, hogy akik még idén választják a katát, a teljes 2020-as évben így adózhatnak. Viszont annak, aki majd csak jövőre választja ezt az adónemet, számolnia kell azzal, hogy a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig még a korábbi adózási mód szabályait kell alkalmaznia, azaz tört adóéve keletkezik.

Az új, kedvező adózási mód bejelentésére szolgáló nyomtatványok (a kata választásánál: 19T101, 19T101E, 19T201, 19T201T, a kivánál pedig: 19T201, 19T201T, 19T203KV) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról (www.nav.gov.hu) tölthetőek le, és akár otthonról is elektronikusan beküldhetőek – olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Lakásétterem

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Ingatlan tulajdonjogának átadása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Gyedhez 365 nap

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Talent4U Consulting Bt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close