hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megjelent a novemberi VálaszAdó

  • adozona.hu

Bár az Országgyűlés már júniusban számos ponton változtatásokat fogadott el az adótörvények 2017-től hatályos szabályaiban, nem maradt el az őszi adócsomag sem. Ezt a VálaszAdó lapzártájának napján, október 28-án nyújtotta be a kormány. Az összesen 322 paragrafusból álló csomag 38 törvényt módosít, az adó-, tb- és eljárási törvények mellett a vámigazgatási kódexben, a NAV-ról szóló és más jogszabályokban is változtatást javasolnak.

A személyi jövedelemadóban pontosítják a kiküldetés, a méltányolható lakásigény és az együtt költöző, együtt lakó családtagok fogalmát. meghatározása. Ezek mellett néhány új adómentesség is szerepel az indítványban.

Társasági adóban is új jogcímekkel (élőzenei, energiahatékonysági, startup-os kedvezménnyel) bővül a kedvezmények köre.

Még inkább érdemes lesz katát választani: a mostani évi 6 millió forintról 12 millió forintra nő ugyanis a bevételi értékhatár, az áfában pedig 8 millió forint lesz az alanyi mentesség limitje. Csökken a kivások adminisztrációs terhe is.

Megszűnik a kamatjövedelmeket, valamint a tartós befektetésből származó jövedelem lekötési hozamát terhelő 6 százalékos eho.

Az említetteken kívül még számos érdemi módosítást tartalmaz a legújabb adócsomag, ezek részleteiről a következő hetekben az adozona.hu portálon olvashat.

A novemberi VálaszAdót itt töltheti le!

A kiadványt előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) olvashatják, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Autómentés tevékenység

Nagy Norbert

adószakértő

Helyi iparűzési megosztása

Antretter Erzsébet

adószakértő, mérlegképes könyvelő

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close