hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megjelent a decemberi VálaszAdó

  • adozona.hu

2022. november 23-án kihirdették az egyes adótörvények módosításáról szóló 2022. évi XLV. törvényt, ami számos változást hoz az adózás, a számvitel és a társadalombiztosítás területén. Emellett – a veszélyhelyzetre hivatkozással – továbbra is rendszeres a rendeleti jogalkotás, így született meg – többek között – a 468/2022. kormányrendelet, amely szerint az Mt. 94. paragrafus (1) és (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően legfeljebb 24 havi munkaidőkeret rendelhető el a turizmus-vendéglátás szektorban foglalkoztatottak számára, illetve a 441/2022. kormányrendelet, melyben a kormány november 1-jétől rendelettel felülírta a júliusban elfogadott új katatörvény néhány passzusát.

Decemberi VálaszAdónkban a legújabb jogszabályváltozások mellett kitérünk a tb-nyilvántartásban nem
szereplő, biztosításban töltött idő igazolására vonatkozó előírásokra, az adóbírság enyhítésére igénybe vehető
lehetőségekre és arra is, hogyan adható adómentesen rezsitámogatás.

Korábbi kezdeményezésünket folytatva ízelítőül közlünk egy részt az Adózóna „Áfa – speciális esetek” című
kiadványából, ezúttal „Értékesítés láncügylet keretében – a termék(ek) a beszerzés helye szerinti tagállamban
marad(nak)” címmel.

Decemberi VálaszAdónkat itt töltheti le.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink