hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A Jobbik adóstop bevezetését javasolja a kormánynak

  • MTI

Adóstop bevezetését javasolta a kormánynak pénteken a Jobbik alelnöke, aki szerint a válság miatt befolyó extra adóbevételeket nem szabad beszedni, vissza kell adni a családoknak – közölte az MTI.

Z. Kárpát Dániel budapesti sajtótájékoztatóján – amit online is közvetítettek a párt Facebook-oldalán – azt mondta, a kormány által rendeleti úton átírt 2023-as költségvetésben sokkal több adót várnak az emberektől az eredeti törvényhez képest.

Elmondta, a tavaly elfogadott büdzséhez képest a rendeleti úton módosított költségvetésben 1280 milliárd forinttal több áfabevétel szerepel.

Szerinte ez olyan extraprofit, ami az állam zsebében landol, de a válság miatt keletkezett, hiszen a magasabb árak miatt több áfát fizet minden állampolgár.

Z. Kárpát Dániel azt javasolta, ez a többletbevétel maradjon a családoknál; hirdesse ki az Orbán-kormány, hogy nem akar az eredetileg tervezettnél több adót beszedni és az extrabevételt visszacsatornázza a családoknak.

Arra is javaslatot tett, hogy „nullázzák" az alapvető élelmiszerek, a gyermeknevelési cikkek áfáját, csökkentsék a rezsiszámlák áfáját, valamint indítsanak állami hátterű bérlakásprogramot.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Behajthatatlan követelés

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink