hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az adótörvényeket tárgyalja ma az Országgyűlés

  • MTI

Megkezdi az adótörvények tárgyalását szerdán az Országgyűlés, amely foglalkozik az állami vagyonnal, a felsőoktatással és az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos törvénymódosítási javaslatokkal is.

Az egyes adótörvények módosításáról a törvényjavaslatot beterjesztő Varga Mihály pénzügyminiszter korábban azt mondta, hogy az adórendszerben nagy átalakításokat nem terveznek, az átalányadózást könnyítik meg, továbbá az iparűzési adóban várhatók kisebb változások. Kifejtette: az átalányadózóknak tizenkettő helyett évente csak négyszer kell majd járulékbevallást benyújtaniuk. Az iparűzési adó esetében a sávos adózást évi 25 millió forintos bevételig választhatják a kisvállalkozások; a legkisebb cégek mindössze 50 ezer forint adót fizethetnek.

A törvényjavaslat a környezettudatosság jegyében az elektronikus nyugtaadás elterjedését is ösztönzi.

A képviselők tárgyalják a Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosítását, ami a többi között bevezetné a szociális vetítési alap elnevezést az öregségi nyugdíjminimum helyett, továbbá azt is rögzítené, hogy a szociális biztonság megteremtésében az egyénen túl a hozzátartozóknak, a települési önkormányzatoknak, a karitatív szervezeteknek és végső soron az államnak van felelőssége.

Napirenden szerepel az állami vagyonnal való gazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosítása, amely az indokolás szerint lehetővé tenné, hogy a feladatellátást közvetlenül nem szolgáló állami vagyonelemek értékesítésével és hasznosításával az állam bevételei a kritikus gazdasági helyzetben növelhetőek legyenek.

Általános vita lesz az egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosításáról, amely alapján a felsőoktatási intézmények saját hatáskörben dönthetnének arról, milyen idegen nyelvi követelményeket szabnak a diploma megszerzéséhez. Az új szabályokat felmenő rendszerben vezetnék be, ugyanakkor az oklevelet nyelvvizsga hiányában nem szerző hallgatók is mentesülnek a nyelvvizsga letétele alól – derül ki az indokolásból.

Megvitatják a képviselők a területi közigazgatás működésével, az ingatlan-nyilvántartással és a területfejlesztéssel összefüggő egyes törvények módosítását, amely alapján a jövőben hiteles tulajdonilap-másolatot lehet díjmentesen igényelni az eddigi nem hiteles tulajdonilap-másolat helyett.

A benyújtott adócsomagról olvassa el az Adózóna írásait!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink