hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adócsomag 2021: változások a kata és a kiva szabályaiban

  • adozona.hu

Kisebbnek tűnő, mégis jelentős változásokat tartalmaz a jövő évi adótörvény-módosítási csomag a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata), valamint a kisvállalati adóra (kiva) vonatkozóan, a főbb rendelkezéseket az Andersen Magyarország foglalta össze.

Kisvállalati adó

2021. január 1-jétől a kiva mértéke 12-ről 11 százalékra csökken, összhangban a szociális hozzájárulási adó idén július 1-jétől hatályba lépett csökkentésével. A jelenlegi 1 milliárd forintról ugyanakkor 3 milliárd forintra emelkedik az árbevételi korlát, illetve a mérlegfőösszegre vonatkozó értékhatár. Ezzel párhuzamosan megemelkedik az adóalanyiság megszűnését eredményező bevételszint is, a jelenlegi 3 milliárd forintról 6 milliárd forintra.

A még hatályos szabályok szerint a kisvállalati adóalanyiság megszűnik, ha az adóalany állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, végrehajtható, nettó módon számított adótartozása az év végén meghaladja az 1 millió forintot. Ekkor az adóhatóság az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozatot hoz. A módosítás értelmében lehetővé válik az adóalanyiság megtartása, ha az érintett vállalkozások a rendelkező határozat véglegessé válásáig megfizetik a tartozást.

OLVASSA EL kapcsolódó cikkünket! Kiva: több vállalkozásnak lehet vonzóbb jövőre

Kisadózók tételes adója

A nyári adócsomag részeként 2021. január 1-jétől a kisadózó vállalkozások bizonyos bevételeire bevezetett 40 százalékos adó alapját változtatja meg a mostani törvénymódosítás. Ez alapján a kisadózó vállalkozásnak a külföldi kapcsolt vállalkozásától származó valamennyi bevétele, illetve az egyéb külföldi kifizetőtől származó 3 millió forintot meghaladó összegű bevétele után az adó alapja nem a teljes bevétel, illetve a 3 millió forintot meghaladó bevételrész egésze, hanem annak 71,42 százaléka lesz. A módosítás tehát figyelembe veszi azt a körülményt, hogy külföldről érkező bevétel esetén nem a külföldi kifizető, hanem a kisadózó köteles a 40 százalékos adót megfizetni.

OLVASSA EL kapcsolódó cikkünket! Kataszigorítás: nyolc százaléknyi sumákoló miatt bűnhődik a többség

A katával, kivával kapcsolatos cikkeinket, felmerülő kérdéseket ITT olvashatja el!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadózás külföldi munkaviszony mellett

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Családi kedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Repoharak helyes pénzügyi elszámolása

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetÉs