hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ötödével nő a népegészségügyi termékadó, a pálinka is adóköteles lett

  • MTI

Általánosan 20 százalékkal emelkedik január 1-jétől a népegészségügyi termékadó (neta) az egészségi kockázatot jelentő ételek és italok esetében, emellett az adóköteles italok körébe tartoznak újévtől a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes italok is – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A tájékoztatás szerint január 1-jétől nő az üdítőital, a szörp, a taurint tartalmazó és nem tartalmazó energiaital, a cukrozott kakaópor, az előrecsomagolt cukrozott készítmény, a sós snack, az ételízesítő, az ízesített sör, az alkoholos frissítő és a gyümölcsíz adómértéke.

Az elfogadott jogszabály-módosítással az üdítőitalok adómértéke literenként 7 forintról 15 forintra emelkedik. Ennek indoka többek között az, hogy az üdítőitalok adója jobban igazodjon a literenként 200 forintos, a módosítás eredményként pedig 240 forinttal adózó szörpök, sűrítmények adómértékéhez.

Egy friss hatásvizsgálat szerint a termékadóból származó összes bevétel csupán 9 százaléka ered az adóköteles üdítőitalok után fizetendő netából, ezzel szemben az adóköteles termékek kereskedelmi összforgalmából az adóköteles üdítőitalok mennyiségi részesedése a legnagyobb, 65 százalékot tesz ki.

A szaktárca közölte: a termékadó szorosan kapcsolódik a kormány adópolitikájához és illeszkedik a kormányzati népegészségügyi törekvésekhez is. Hozzátették: az elmúlt évek adópolitikai reformjainál törekedtek az adóterhelés eltolására a jövedelmeket terhelő adók felől a fogyasztási-forgalmi és káros externáliákat terhelő adók irányába.

A neta egyik célja az egészségi kockázatot jelentő termékek körének szűkítése, fogyasztásuk és előállításuk visszaszorítása és az élelmiszerpiac kínálatának kedvező irányba mozdítása. Az egészségi kockázatot jelentő termékek forgalmazásából származó bevétel egy részét egészségügyi, népegészségügyi célokra fordítják – tette hozzá a PM.

A 2019-es változásokról közölt korábbi cikkeinket itt olvashatja el!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink