hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nok: döntött az Országgyűlés – nemzeti lesz az otthonteremtési közösség is

  • MTI/Adózóna

Az Országgyűlés csütörtökön lehetővé tette nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) létrehozását, amely a kormány otthonteremtési programjának új eleme.

A képviselők 113 igen szavazattal, 46 nem ellenében, kivételes eljárásban fogadták el a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal erről szóló javaslatát.

A parlament döntése szerint a nok-hoz csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak egy meghatározott összeg befizetésére, előre meghatározott ütemben. Az új lakás vásárlásához a megtakarításon felül még hiányzó összeget a közösség kamatmentesen megelőlegezi azoknak a tagoknak, akiket sorsolással választanak ki a több mint 10 éves futamidő alatt.

A konstrukcióhoz állami támogatás is jár, amelynek mértéke a befizetési kötelezettség 30 százaléka, de legfeljebb havi 25 ezer forint. A megtakarításokat csak új ingatlan vásárlására lehet fordítani.

A közösséget egy szervező cég működteti és az kezeli annak vagyonát is. A szervező Magyarországon bejegyzett, zártkörűen működő részvénytársaság lehet, amelynek alaptőkéje legalább 100 millió forint. Egy szervező több közösséget is működtethet, amelyért a tagok szervezési díjat fizetnek.

Az új lakóingatlan szerződéses értéke 10 millió és 40 millió forint között lehet. Ha a tag a kiválasztását követően a szerződésében meghatározott értéknél magasabb értékű új lakóingatlant vásárolna, a különbözetet az adásvételi szerződés megkötésekor egy összegben kell befizetnie.

Arra is van lehetőség, hogy a szervező az új ingatlant vásárló tag meglévő lakását megvegye, beszámítsa.

Az elfogadott javaslat alapján a szervezők saját szabályzatuk szerinti rendszerességgel tartanak nyilvános kiválasztást. Itt választják majd ki azokat a tagokat, akik jogosulttá válnak az új ingatlan vásárlásához még hiányzó összeg igénylésére. Az Országgyűlés döntése alapján a nyilvános kiválasztásnak két módja lehet: a licit és a sorsolás. A szervező ezek egyikét vagy egyszerre mindkét módot is választhatja.

A licitáláskor azok szerezhetnek elsőbbséget, akik 20 százaléknál magasabb előtakarékossági befizetést és ennek mértékéhez igazodó szervezésidíj-fizetést vállaltak, és azt teljesítették is. Amennyiben több tag azonos mértékű előtakarékossági befizetést és szervezésidíj-fizetést teljesített, közöttük sorsolással döntenek a kiválasztásról.

A szervező a közösség tagjait nyilvános felhíváson toborozza, egy közösség létrehozásához legalább 120 tag kell. A közösség határozott időtartamra jön létre, legalább tíz, legfeljebb tizenöt évig tart.

Az új lakóingatlant vásárolni szándékozó természetes személy, aki a közösség tagjává kíván válni, előzetes megállapodást köt a szervezővel. Ebben egyebek között nyilatkozik arról, hogy tudomásul veszi, a közösségbe történő befizetéseire az OBA kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közlése szerint a nok-ok létrehozásával a kormány célja az, hogy még olcsóbb legyen az otthonteremtés, és a lakáscélú megtakarításokból minél több új lakás épüljön. Az eddigi lakás-takarékpénztári programokban ugyanis a megtakarításokból felújításokat finanszíroztak.

Az otthonteremtési program új eleme ennek megfelelően nem érinti a lakás-takarékpénztárakat, azok szerepe és állami támogatása nem változik. A Ház a lakás-takarékpénztárakról szóló törvényt ugyanakkor úgy módosította, hogy a nok-ba történő befizetés is lakáscélú felhasználásnak minősül, így a lakáskasszás, állami támogatással növelt megtakarítás is felhasználható a nok-os befizetésre.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink