hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Állami vezetők csomagolhatnak, a maradók pénze V4-es lesz

  • MTI/Adózóna

Mintegy tíz háttérintézmény sorsáról zajlik még az egyeztetés a minisztériumokkal a megszüntetendő 73 hivatal közül – mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János hangsúlyozta: a tárcáknak a következő napokban, hetekben azt kell megválaszolniuk, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyeket nem a minisztériumokban kell elvégezni.

A vitatott háttérintézmények kapcsán vizsgálják, hogy az átszervezés nem hátráltatná-e az uniós források kifizetését, mely feladatokat vehet át a felsőoktatás, mely kutatóintézeteknek kell államiként működniük, de szempont az is, hogy az átalakítás hogyan illeszkedik egy-egy államtitkár szakmapolitikai elképzelésébe – mondta a miniszter. Hozzátette: a háttérintézményeknél számítani kell a vezetői létszám csökkentésére. Megismételte: az a cél, hogy a kormányzás minisztériumokban, kormányhivatalokban és járási hivatalokban működjön.

Elmondta azt is, hogy az átalakítások miatt először a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot (KÉF) hívják össze, és lesz az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsnak (OKÉT) is ülése.

Beszámolt arról is: zajlik az állami cégvezetők fizetési besorolása, olyan bérszinteket alakítva ki, amelyek megegyeznek a V4-ek átlagával.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Csed, gyed, táppénz megbízási jogviszonyban

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 március
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31