hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Végleges: ennyi lesz a nyugdíjemelés

  • MTI/Adózóna
7

Az infláció tervezett mértékével, vagyis 2,4 százalékkal emelkednek 2014. január 1-jétől a nyugdíjak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális államtitkársága vasárnap.

Az intézkedés összesen 2,8 millió embert érint, azon belül a mintegy kétmillió nyugdíjast, továbbá a korhatár előtti ellátásban, illetve a megváltozott munkaképességűek ellátásaiban részesülőket - közölte az Emmi.

Az államtitkárság közleményében felidézte, hogy az elmúlt három és fél évben eddig összesen hatszor emelkedtek a nyugdíjak. Novemberben ugyanis, ha az infláció mértéke meghaladja a tervezettet, a járandóságok kiegészítő emelését írja elő a nyugdíjtörvény. 

Így míg 2012-ben 0,2 százalékos volt a vásárlóerő-növekedés, addig idén ennél jóval nagyobb mértékű, várhatóan 3,2-3,4 százalék körüli - közölte az Emmi. A tárca szerint ez azt jelenti, hogy 2013-ban 170 milliárd forinttal több nyugdíjat kapnak kézhez az arra jogosultak. A kormány emellett nemcsak a nyugdíjemeléssel, hanem a rezsicsökkentéssel is növeli a nyugdíjak értékét - közölte még a szociális államtitkárság.

2013 januárjától a nyugdíjemelés már kizárólag a tárgyévre tervezett fogyasztóiár-indextől függ. A korábbi előírás szerint a tárgyévet megelőző év I-III. negyedévi és az azt megelőző év IV. negyedévi inflációs rátájához igazították a januári emelést.

A Bajnai-kormány 2010 január 1-jétől bevezetett nyugdíjemelési képlete szerint a GDP legalább 3 százalékos növekedése esetén az infláció mellett a nettó kereset emelkedését is belekalkulálták volna az időskori járandóságok növelésébe, annak értékétől függő súllyal. Ez azonban a GDP alacsony növekedése miatt csak elvben létezett.

2010 előtt hosszú ideig az úgynevezett svájci indexálás szerint emelték a nyugdíjakat;fele-fele arányban kalkuláltak a várható nettókereset-növekedéssel és az inflációval.
OLVASSA EL korábbi cikkeinket ITT és ITT.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (7) , melyek közül a legfrissebbek:
kopacsijano

Okos művelt emberek!!2.4 % nagy emelés a milliomosoknak??
Nekünk nem!! 28500ft
Tisztelt Cím!
Emelik a 28.500ft 2.4% al = 684ft tehát az annyira nagyon beharangozott nagy emelés másfél kiló kenyér ára az is az olcsóbból!! 28500+864= 29 184 forint! Vagy pedig egy csomag wc papír!!Ebből éljen meg az a művelt fasz aki kitalálta ezt!! A létminimum mennyi is? 86.000Ft akkor miről beszélünk egy rokkant embernek még több kellene mert gyógyszerre is kell költeni ! Inkább dögöljenek meg!! Vagy éhen vagy a betegségbe mert mind a kettőre nem jut enni is meg orvosságra is!! Ezen gondolkoznának el azok a parlamenti" urak". Biztosan nem ennyi a javadalmuk!! Elmehetnek a picsába a 684 forintjukkal!!
Üdvözlettel : Kopácsi János egy rokkant véleménye!!
További szép napot!!

kopacsijano

Okos művelt emberek!!2.4 % nagy emelés a milliomosoknak??
Nekünk nem!! 28500ft
Tisztelt Cím!
Emelik a 28.500ft 2.4% al = 684ft tehát az annyira nagyon beharangozott nagy emelés másfél kiló kenyér ára az is az olcsóbból!! 28500+864= 29 184 forint! Vagy pedig egy csomag wc papír!!Ebből éljen meg az a művelt fasz aki kitalálta ezt!! A létminimum mennyi is? 86.000Ft akkor miről beszélünk egy rokkant embernek még több kellene mert gyógyszerre is kell költeni ! Inkább dögöljenek meg!! Vagy éhen vagy a betegségbe mert mind a kettőre nem jut enni is meg orvosságra is!! Ezen gondolkoznának el azok a parlamenti" urak". Biztosan nem ennyi a javadalmuk!! Elmehetnek a picsába a 684 forintjukkal!!
Üdvözlettel : Kopácsi János egy rokkant véleménye!!
További szép napot!!

Dienes Erzsébet

Ha a nyugdíjas kenyér helyett minden hónapban egy MiG-21 típusú repülőgépet vásárol, a "vásárlóereje" százalékra lebontva, túl is fogja nőni a GDP-t. Ugyanis az elhasznált repcsi olcsósodik, a kenyér pedig a fűrészporigény növekedésétől évről-évre jobban drágul, mint amennyi a GDP-növekedés.

nagyevo

A stadionjaikban kell felakasztani őket.Az adók amit kitalált ez a tetves felcsúti több mint az emelés. Az egyéb emeléssel nem számol.
Hazugság a gyógyszerről is, hogy kevesebbet költöttek az emberek. Nem azért hogy olcsóbb lett hanem nem tudják megvenni a nyugdijasok. Valójában 680.-ról 792 lett a vérnyomás gyógyszer, meg a többi is drágult.
A mocskos hazugsággal mossák az emberek agyát.Már akiét tudják.
Remélem jövöre észnél lesz a sok szegény ember és elsöprik még a
föld felszinéről is ezeket

teológus70

Jézus mondja: "Úgy bánjatok az emberekkel,ahogy akárjátok, hogy veletek is bánjanak." Lk.6,31

bardos56

Eljött az idő hogy az alacsony saját jogú nyugdíjaknál bevezetődjön a minimál nyugdíj amely a minibálbérekhez viszonyítsák ,mert ezeknél az infláció követés már nagy leszakadást jelent.

ballago987

Az egész nyugdij emelés egy szokott hazugság ettöl a kormánytol.Minden szava csalásra alapul a rezsijével együtt,a rezsipapagály Rogán még nigazat itt nem mondott.Varga mester csak arra ügyeljen a stadionokra meglegyen a pénz a nyugdijas meg gebedjen meg,itt élni csak a fidesz brancsnak szabad.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink