Hamarosan érkezik a nyugdíjkiegészítés

  • MTI/Adózóna

Mivel a januári nyugdíjemelés óta magasabb lett az infláció, a különbözetet nyugdíjkiegészítés formájában kapják meg novemberben a nyugdíjasok, az átlagnyugdíj esetében ez 47 200 forintot jelent – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális ma reggeli műsorában.

A mostani nyugdíjkiegészítést a novemberi nyugdíjakkal együtt november 12-étől utalják, illetve kézbesítik, decemberben pedig már az emelt nyugdíj érkezik azoknak, akik nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülnek. Ők mintegy 2,3 millióan vannak.

Januártól újabb nyugdíjemelés lesz, ezúttal 3,6 százalékos, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj is. Az államtitkár közlése szerint a nyugdíjak vásárlóértéke 2010 óta 25 százalékkal emelkedett, a nyugdíjak összege pedig közel a duplájára nőtt.

Felhívta a figyelmet, hogy a korábban kapott 30 ezer forintos élelmiszerutalványt december 31-éig használhatják fel az idősek; eddig több mint 43 milliárd forint értékű utalványt váltottak be. További lépésként pedig megszületett a döntés arról, hogy lépésről lépésre bevezetik a 14. havi nyugdíjat is.

Zsigó Róbert kitért arra is, hogy az árrés korlátozása miatt az Országos Kereskedelmi Szövetség folyamatos vitában áll a kormánnyal, mert szerintük annak a legnagyobb vesztese a lakosság, miközben az elmúlt hónapokban csökkent az élelmiszerek ára.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy március 17-én 30 élelmiszer-kategóriában nagyjából ezer élelmiszerre vezették be az árrést érintő intézkedést, és a hétfői adatok szerint 846 élelmiszer ára lett olcsóbb átlagosan 20,3 százalékkal, de 295 olyan élelmiszer is van, aminek legalább 30 százalékkal csökkent az ára. Van olyan félzsíros tejföl, aminek 62 százalékkal vagy olyan natúr joghurt, aminek 56 százalékkal, a sertészsírnak 52 százalékkal csökkent az ára  sorolta.

Hozzátette, hogy a drogériai termékekre is bevezették az "árrésstopot" 424 termékre, ebből 414 lett olcsóbb átlagosan 27,6 százalékkal.

Eddig 3500 ellenőrzést végeztek a hatóságok, hogy kiderüljön, a kereskedők trükköznek-e ezekkel az árukkal, ezzel összefüggésben született az a döntés, hogy 14 termékkel – marhahúsokkal, sertésmájassal, sajttal, illetve zöldségekkel, gyümölcsökkel, továbbá bébiételekkel – kiegészítik a kört december elsejétől.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Elektromos autó töltése telephelyen

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Vagyonszerzési illeték

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Tőketartalék

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 november
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink