hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hallgatók szakmai gyakorlaton – társadalombiztosítási előírások

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

Folyamatosan érkeznek kérdések a szakmai gyakorlat keretében alkalmazott, felsőoktatásban tanuló hallgatók társadalombiztosítási, illetve adó- és munkaügyi jogállását illetően, így talán nem haszontalan, ha röviden ismét áttekintjük ezt a témakört.

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCV. törvény 44. § (1) bekezdése értelmében a duális képzés képzési ideje alatt külső gyakorlóhelyen, a képzési program keretében, illetve a képzés részeként megszervezett szakmai gyakorlat vagy gyakorlati képzés során az intézményben, az intézmény által alapított gazdálkodó szervezetben vagy külső gyakorlóhelyen a hallgató főszabály szerint csak hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát.

A hallgatói munkavégzés feltételeit, a hallgatói munkaszerződés tartalmát, illetve a külső gyakorlóhely és a felsőoktatás intézmény közötti együttműködési megállapodás – ez utóbbi megkötésétől egyébként csak akkor nem lehet eltekinteni, amennyiben a szak-, felsőoktatási szakképzés képzési és kimeneti követelményei hat hét vagy annál hosszabb szakmai gyakorlatot határoznak meg – szabályait a felsőoktatási szakképzésről és a felsőoktatási képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlat egyes kérdéseiről szóló 230/2012. (VIII. 28.) Korm. rendeletben találjuk.

Segítségre lenne szüksége munkáltatói kérdésekben?
Rendelje meg kedvezményesen a Kedvező adózású munkavállalás 2019-ben című kiadványt.
Kiadványunk bemutatja, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetben melyek a legkedvezőbb foglalkoztatási formák, és ötleteket ad a juttatások optimalizálásához.
Részletek >>


Ugyanakkor a törvény említett szakaszának (3b) bekezdése értelmében, az annál a munkáltatónál végzett szakmai gyakorlat esetén, amelynél a hallgató foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll, a hallgatói munkaszerződést nem szükséges megkötni. Ebben az esetben a hallgató társadalombiztosítási jogállását, illetve a fizetendő közterheket értelemszerűen az adott jogviszonynak megfelelően kell megállapítani.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja az egyéb részleteket!

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink