A leendő nyugdíjasoknak erre kell készülniük

Megosztás Tetszik

Bő egy héttel ezelőtt adott ki a Világbank egy hosszabb tanulmányt a régiós nyugdíjrendszerekről, a több száz oldalas tanulmány bemutatja, hogy milyen főbb kihívások előtt állnak az országok. Az egyik legfőbb következtetése az elemzésnek, hogy az esetek többségében nem sikerült hosszabb távon is fenntartható állami nyugdíjpillért kialakítani, vagyis további intézkedésekre van szükség – írja a portfolio.hu.

A Világbank elemzői szerint az effektív nyugdíjkorhatárt 65 évre kellene emelni, ráadásul az utóbbi évtizedekben bőkezűvé váló nyugdíjellátásokat is vissza kellene vágni. A jövőben a lakosság két dologra készülhet fel, egyrészt sokkal többet kell dolgozni az állami nyugdíjért, másrészt az életszínvonal fenntartása érdekében nyugdíjcélú megtakarításokat kell felhalmozni. Bőven elképzelhető ugyanis, hogy az állam a későbbiekben csak alapnyugdíjat tud adni.

Fordított piramis

A Világbank rendszeresen monitorozza a nyugdíjrendszereket, a közelmúltban kiadott tanulmányuk Magyarország számára is nagyon fontos tanulságul szolgálhat, hiszen kiváló helyzetjelentést ad a nyugdíjrendszerekre leselkedő kihívásokról és a potenciális megoldási lehetőségekről. A tanulmány "A megforduló piramis" elnevezést kapta, amely arra utal, hogy a társadalom korfája az évtizedekkel ezelőtt látható piramis forma helyett a jövőben a feje tetejére áll, vagyis egyre kevesebb fiatalnak és aktívnak kell a növekvő nyugdíjas generációt eltartania. A teljes jelentés 300 oldalt is meghaladja, viszont van egy 40 oldalas összefoglaló, amelynek a legfőbb megállapításait a következőkben sorra vesszük.

Az állami nyugdíjrendszerek fénykora

Most is egy rövid történeti bevezetővel kell kezdeni, hiszen ezáltal válik világosság, hogy jelenleg miért állnak olyan nagy kihívások előtt az állami társadalombiztosítási rendszerek. A nyugdíjrendszer esetében a demográfiai környezet kulcsfontosságú, évtizedekkel ezelőtt minden rendben ment, mert a korfa piramis formájú volt, ami azt jelenti, hogy például a járulékfizetők száma jelentősen meghaladta a nyugdíjasok számát. Ilyen feltételek mellett minden további nélkül szert lehetett tenni a nyugdíjak kifizetésére szolgáló bevételekhez, sőt az állami nyugdíjrendszerek tartósan többletet is fel tudtak mutatni.

A fő probléma az volt, hogy ezeket a többleteket a társadalombiztosítás keretein belül nem halmozták fel a jövőben esedékes nyugdíjak finanszírozására, sokkal inkább a kormányok ezt visszaszolgáltatták a nyugdíjasoknak, ráadásul az ellátórendszer egyre bőkezűbb lett. Összehasonlításképpen, Hollandiában 1957 és 1981 között az átlagos nyugdíj nagysága az átlagbérhez képest 30 százalékról 61 százalékra emelkedett. De hasonló dinamikára került sor Magyarországon is, ahol 1950 és 1985 között az átlagnyugdíj a keresethez képest 22 százalékról 55 százalékra nőtt.

A kedvező demográfiai háttér nemcsak a kezdőnyugdíjak nagyobb emelkedésében öltött testet, hanem abban is, hogy a nyugdíjazási feltételek enyhültek, például az effektív nyugdíjkorhatár is visszaesett. 1970 és 2009 között az átlagos nyugdíjazási kor Spanyolországban 8 évvel, Belgiumban 4 évvel, míg Svédországban 2 évvel csökkent. Az átlagos várható élettartam növekedése miatt a nyugdíjban töltött idő is növekedett, Spanyolországban 9,1 évvel, Belgiumban 8,3 évvel, míg Svédországban 5,5 évvel.

A modell évtizedekig fenntarthatónak tűnt, ez viszont csak a látszat volt, két olyan nagy horderejű változás következett be, ami miatt a modellek kiigazításra szorultak. Az egyik ezek közül a demográfiai átalakulás, a jelentősen visszaeső termékenység és a társadalom öregedése a korfákat is megváltoztatta, így megbomlott az egyensúly a járulékfizetők és a nyugdíjasok között. A másik fontos változás magán a nyugdíjrendszeren belül következett be. Először még csak relatíve kis kört fedtek le az állami nyugdíjrendszerek, viszont később egyre több olyan ember lépett be a munkaerőpiacra, akik az állami pillérből remélhettek ellátást. Ezzel a dinamikával viszont nem tudott egy idő után lépést tartani a járulékfizetői kör bővülése, sőt ma már azt lehet látni, hogy inkább csökken az aktívan dolgozók köre. A Világbank becslései szerint a munkaképes korú lakosság 2010-2050 között a régiós országokban 20 százalék feletti mértékben csökken, ami óriási kihívás elé állítja a nyugdíjrendszereket.

A recept: több munka és több megtakarítás

A Világbank elemzői szerint Európában a nyugdíjrendszerek további kiigazításra szorulnak, meglehetősen sok választási lehetőségük van a politikusoknak, viszont nem lehet elkerülni a nagyobb horderejű intézkedések meglépését. Az elsők között a kormányoknak el kell dönteniük, hogy mi a fő célja a nyugdíjrendszernek, ezen a téren érdemes lenne a Világbank szerint elmozdulni az alapnyugdíj irányába, amelyet általános adóbevételekből fedeznének. Ebben az esetben a cél az, hogy az öregkori szegénység elkerülhető legyen. Az alapnyugdíj mértéke nem lenne túlságosan magas, valahol az egy főre eső GDP 20 százaléka körül lehetne alapnyugdíjat adni. Ehhez viszont társulna egy nyugdíjjárulékokból finanszírozott állami nyugdíjrész is, amely lehetővé tenné, hogy a munkabérhez jobban igazodó járandóságot kaphassanak a nagyobb keresetűek – olvasható a portfolio.hu-n.