Az LMP szerint igazságosabbá kell tenni a nyugdíjprémiumot

  • MTI

Igazságosabbá kellene tenni a nyugdíjprémiumot, hogy csökkentse az idős társadalmon belüli különbségeket, és hogy a gazdasági növekedés hasznából a nyugdíjasok is részesülhessenek – mondta Schmuck Erzsébet az LMP frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus kijelentette: a nyugdíjprémium nem igazságos, hiszen növeli a meglévő egyenlőtlenségeket. Azok ugyanis, akiknek kevesebb mint 80 ezer forint a járadéka, nem kapják meg a maximális 20 ezer forintos összeget. Szerinte mindenkinek azonos összeget kellene juttatni.
    
Hozzátette: az időseknek akkor is részesülniük kell a gazdasági növekedésből, ha az nem éri el az évi 3,5 százalékot. Szükségesnek ítélte azt is, hogy a nyugdíjprémium beépüljön a járadékba.
    
Schmuck Erzsébet szólt arról is: a legrászorultabbak esetében a nyugdíjminimumot 71 ezer forint fölé kellene emelni a jelenlegi 28 ezer 500 forintról.
    
Bírálta, hogy míg az unió országai átlagban a GDP-jük 12,8 százalékát fordítják a nyugdíjakra, addig Magyarországon jelenleg ez az érték 8,3 százalék, holott 2010-ben még 11,9 százalék volt.
    
Kijelentette: a magyar nyugdíjastársadalom az elmúlt tíz évben nem részesült a gazdasági növekedés hasznából, holott fogyasztói kosaruk is egyre drágább, hiszen a gyógyszerek vagy az élelmiszerek ára is jelentősen nőtt.
    
A politikus azt kérte a kormánytól, hogy a nyugdíjas szervezetekkel konzultálva alakítsa át a nyugdíjemelés szabályait is.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Munkavédelmi képviselő választása

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

Biztosítás visszavásárlása ¬ szociális hozzájárulási adó

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Utazási utalvány mint promóciós eszköz ügyfelek részére

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

2019 november
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X