hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kevesebb lett a fantomcég

  • MTI/Világgazdaság

Látványosan megcsappant a székhelyszolgáltatást igénybe vevő cégek száma – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

Több mint 12 ezer olyan társas vállalkozást tartanak nyilván Magyarországon, amelynek székhelyét székhelyszolgáltatóknál jegyezték be – közölte a lap érdeklődésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóosztálya. Ez az összes működő társas vállalkozás mintegy 2 százaléka. Az e szolgáltatást nyújtó cégek tevékenysége főként az, hogy átveszik és a megadott címre továbbítják az adózóknak érkezett küldeményeket.
    
A NAV tájékoztatása szerint a székhelyszolgáltatás a közép-magyarországi régióban a legjellemzőbb, azon belül is Budapesten. Míg 2017-ben 10 430 adózó jelezte az adóhatóságnál, hogy székhelyszolgáltatást vesz igénybe, tavaly csak 2402 cég. A csökkenés okaira a NAV nem tért ki.
    
A lap szerint a változáshoz köze lehet annak, hogy a vonatkozó szabályozás 2018 nyarának közepétől hatályos főszabálya szerint adott társaság csak a saját tulajdonú ingatlanát használhatja székhelyszolgáltatásra. Mivel pedig a legtöbb ilyen szolgáltató bérelte az irodáit, a változás miatt többen felszámolhatták tevékenységüket. Egy másik magyarázat lehet a jelenségre, hogy 2017-ben minden vállalkozásnak be kellett jelenteni, ha székhelyszolgáltatást vett igénybe, azoknak is, amelyek ez alól korábban mentesültek.
    
A NAV tájékoztatása szerint "a felszámolás, végelszámolás vagy megszűnés alatt álló, százmillió forintnál nagyobb folyószámla-hátralékkal rendelkező adózók 3,2 százalékát" regisztrálták székhelyszolgáltatók címén. Vagyis a közterheket nagy tételben nem befizető cégek ezres feketelistáján körülbelül harminc cég bújik meg székhelyszolgáltatóknál.
    
A NAV hangsúlyozta, hogy fokozott figyelmet fordít a székhelyszolgáltatókhoz bejelentkezett adózók vizsgálatára. Az ellenőrzések tapasztalatai szerint zömében sikertelen a székhelyszolgáltatókhoz bejelentett cégekkel a tényleges kapcsolatfelvétel.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink