hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hasznos tudnivalók az alapítványok főbb szabályairól

  • dr. Nagy András ügyvéd

Az alapítvány tevékenységének vannak korlátai, így alapítvány nem alapítható gazdasági tevékenység folytatására, tehát a célok elsődlegesen nem lehetnek nyereségorientáltak. Azonban az alapítvány jogosult az alapítványi cél megvalósításával közvetlenül összefüggő gazdasági tevékenység végzésére.

A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 3:378. §-a az alapítvány fogalmát akként határozza meg, hogy az alapítvány az alapító által az alapító okiratban meghatározott tartós cél folyamatos megvalósítására létrehozott jogi személy.

Megszűnt azon, 2014. március 15. előtt fennállt korlátozás, mely szerint az alapítvány célja közérdekű kell hogy legyen, így alapítványt bármely tartós célra létre lehet hozni. A célnak tehát olyannak kell lennie, mely több éves, folyamatos működést tesz lehetővé. Eseti jelleggel, rövid távra nem hozható létre lehet alapítvány.

Az alapító, aki magánszemély és jogi személy is lehet, saját elhatározása alapján, egyoldalú jognyilatkozattal, alapító okiratban hozza létre az alapítványt. Az alapítónak kell megjelölnie a tartós célt, melynek folyamatos megvalósítására alapítványt kíván létrehozni, illetőleg ehhez a célhoz egy vagyontömeget is rendelnie kell (célvagyon).

Az alapítvány a törvényszék általi nyilvántartásba vétellel jön létre. Egyébként, amennyiben az alapító mégis meggondolja magát az alapítás kapcsán, a nyilvántartásba történő bejegyzés jogerőre emelkedéséig visszavonhatja az alapításra vonatkozó jognyilatkozatát.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja az alapítványi tevékenység korlátait, valamint az alapítókra, az alapítványi vagyonra és a csatlakozásra vonatkozó főbb előírásokat!

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Személygépkocsi mint céges autó

Nagy Norbert

adószakértő

Zárt végű pénzügyi lízing

Nagy Norbert

adószakértő

2019 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X