hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Cégalapítás szigorítása: csökkeni fog az új bejegyzések száma

  • MTI

Az elmúlt két évben összesen 51.755 céget töröltek a cégnyilvántartásból, és ugyanebben az időszakban összesen 101.718 új vállalatot alapítottak; az üzleti élet tisztulására minden bizonnyal kedvező hatással lesz a cégalapítás szabályainak szigorítása, az egyórás bejegyzés megszüntetése és a cégvezetéstől eltiltott személyek szorosabb ellenőrzése - állapítja meg a feketelista.hu adatbázis elemzésében.

2011 végén 650.063 társaságot tartottak nyilván, 4,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ennyi bejegyzett cég még soha nem volt Magyarországon, pedig közben tízezrek „dobták be a törölközőt” - jegyzi meg a közlemény.

Évente általában kétszer annyi társaság alakul, mint amennyi hivatalosan kivonul a piacról. A közlemény szerint ez a folyamat elsősorban azzal magyarázható, hogy egy cég törlése, kivezetése meglehetősen bonyolult, időigényes, a cégalapítás viszont akár órák alatt megejthető.

Miközben egy vállalkozás ellen felszámolás, csődeljárás vagy bármilyen más eljárás folyik, a tulajdonos más néven, más címen már új céget alapíthatott. Legalábbis eddig ez volt a gyakorlat, március elsejétől viszont alaposan szigorodtak a cégalapítás feltételei.

A közlemény idézi a Fővárosi Törvényszék tájékoztatását, amely szerint a cégbírósági ügyintéző kizárólag bt., kkt. és egyéni cég módosítási kérelmeit bírálhatja el, a kft.-k és a zrt.-k változásbejegyzési kérelmeinek elbírálása visszakerült a cégbíró hatáskörébe. Mind az egyszerűsített, mind pedig a hagyományos cégalapítási eljárásban az okiratokat - jogszerűségi szempontból - vizsgálni kell, ezáltal a törvényességi felügyeleti eljárások száma növekedni fog.

Az adószám kiadását megelőzően – új elemként – az adóregisztrációs eljárás keretében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzi, hogy a cégalapítónak, tulajdonosnak, vezető tisztségviselőnek van-e adótartozása, érvényben van-e vele szemben bármiféle elmarasztalás. Amennyiben 180 napon túli és 15 millió forintnál több az adótartozása, az adóhivatal megtagadja az adószám kiadását. Nem kaphat adószámot az sem, akiről kiderült, hogy korábban fiktív céget „üzemeltetett”, és eltiltották a cégvezetéstől.

Várhatóan a bejegyzés díjának jelentős emelése is kihatással lesz a cégalapításokra. Az eddigi egységesen 15 ezer forinttal szemben a hónap elejétől kft. esetében 50 ezer, kkt.-nél pedig 25 ezer forint lett a bejegyzési illeték - emlékeztet a közlemény.

Az adóhatóság a regisztráció márciusi bevezetésével elsősorban azokat akarja kiszűrni, akik eddig visszaéltek az egyszerű és gyors cégalapítás lehetőségével. Decemberben azonban még  volt egy utolsó roham: egyetlen hónap alatt 9316 cégalapítást jelentettek be, csaknem kétszer annyit, mint egy évvel korábban, amikor 4892 új cég alakult. Az idén viszont már egyértelműen érezhető a visszafogottság. Az adóhatóság tájékoztatása szerint január–februárban 6840 cég alakult, szemben a 2011. évi adattal, amikor e két hónap alatt 8164 új céget jelentettek be.





Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink