hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezeket kell tudnia a kisadózóknak

  • MTI
2

A kisadózó a bejelentést követő hónap elsejétől adózhat a rá vonatkozó szabályok szerint, a bejelentésben szerepeltetni kell a kiadózónál dolgozó más kisadózókat is - az erről szóló törvény december 1-én lép hatályba.

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról szóló törvény - két részlet kivételével - már november elsején hatályba lépett. Ez az adózás évi 6 millió forint árbevétel alatt választható, ekkor a főállású kisadózó után havi 50 ezer, a nem főállású után pedig havi 25 ezer forint a tételes adó.

A december elsején hatályba lépő első szabály azt mondja ki, hogy valaki a bejelentést követő hónap első napjától lesz kisadózó. Nem választhatja ezt az adózási formát az, aki biztosítási bróker, vagy ingatlan bérbeadásával foglalkozik.

A második szabály a kisadózó - adóhatósághoz való - bejelentkezésével foglalkozik. Ennek lényege, hogy nemcsak a kisadózó adatait kell megadni, hanem mindazokét, akik szintén kisadózóként nála dolgoznak. Egyúttal közölni kell azt is, hogy a foglalkoztatottak főállásúak, vagy sem.

Egy cég akkor lehet kiasdózó, ha a tulajdonos kisadózón túl legalább egy kisadózó tagtot is bejelent.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
SztojkaS

A kültagot nem kell bejelenteni.

Barcs Nóra

Kedves Cikkíró! Most megijesztett! Kifejtené, hogy miért kell egy másik kisadózót is bejelenteni?! Adva van egy Bt. beltagja - ő lesz a katás. És akkor még a kültagot is be kell jelenteni?! És meg kell utána fizetni a nem főállású katát?! Nem világos...

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink