hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Varga: 25 százalék alá mehet az áfa – sokat gondolnak az euróra

  • MTI/Adózóna

A nemzetgazdasági miniszter szerint magas a 27 százalékos áfa, csökkentésére azonban nincs szabad forrás a jövő évi költségvetésben, a kormány hosszú távú szándéka az áfa felső kulcsának 25 százalékra vagy az alá csökkentése.

Varga Mihály a Figyelő hetilap csütörtökön megjelent számában úgy fogalmazott: a kormány adófilozófiájának alapja, hogy a jövedelmeket minél kevésbé adóztassa, a fogyasztási adókat pedig szinten tartsa.

Az egyszámjegyű személyi jövedelemadóra tett kormányfői ígéret teljesíthetőségével kapcsolatos kérdésre azt mondta: az idei és a jövő évi gazdasági teljesítményen múlik, hogy mekkora lépést lehet tenni ebbe az irányba. Reményét fejezte ki, hogy még 2020 előtt lehetőség lesz az szja ilyen mértékű csökkentésére, utalva arra, hogy a büdzsében jövőre 600 milliárd forint elkölthető többletjövedelem keletkezik, amiből elvileg megvalósítható lenne a lépés.

A konvergenciaprogram készülő módosításában a miniszter szerint nem kell sok mindent átírni, „talán az adósságszámon kell igazítani”. Megjegyezte, hogy az adósságszint már most sem lenne akadálya az euró bevezetésének, hiszen Brüsszel nem ragaszkodik a 60 százalékos mértékhez, ha csökkenő pályán van az adósság.

Arra a felvetésre, hogy az euró bevezetéséről még gondolkodás sincs a kormányon belül, kijelentette: „sokat gondolunk rá, még ha nem is beszélünk róla”. Kifejtette: vannak országok, amelyek védettséget remélnek ettől a lépéstől, mint Oroszország egyes szomszédai, azonban Magyarországnak nincs miért kapkodnia. „Megítélésem szerint ezzel a kérdéssel érdemben leghamarabb az évtized vége felé foglalkozunk” – fogalmazott.

Szólt arról is: Brüsszel kifogásolja, hogy túl magas az uniós források 50 százalékos megelőlegezése Magyarországon, mert emiatt visszaélések lehetnek. Ennek megelőzésére szoros monitorozást vezetnek be, és a tapasztalatok alapján, akár a korábbi kifizetési rend visszaállítására is javaslatot tehetnek a kormánynak – mondta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter szerint 2017 közepéig kiírják a pályázatot az összes uniós forrásra a jelenlegi ciklusban, de ez nem jelenti még az összes forrás lehívását, hiszen annak üteme attól is függ, hogy Brüsszel mekkora összeget tart vissza kifizetési problémák, vitatott tételek miatt – foglalta össze a Figyelő cikkét az MTI.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓAJÁNLÓ

Kérdések és válaszok

Mikrogazdálkodói beszámoló

Kis Gábor

számviteli és adótanácsadás

Finacont Kft

Visszadó

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Monitor előtti munkavégzés

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 május
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetÉs