hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Online szerencsejátékok: így kell adózni a nyeremény után

  • dr. Juhász Péter jogász, adószakértő, HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

A különböző online szerencsejátékok, nyereményjátékok révén elért bevételek helyes adózásának kialakítása komoly odafigyelést igényel, hiszen az adótörvényeken kívül tekintettel kell lenni az adott játékra vonatkozó ágazati jogszabályokra, vagy akár a nemzetközi egyezményekre is.

Az szja-törvény 76. paragrafusának (1) bekezdése főszabályként rögzíti, hogy a nyeremény esetében – ha az nem tartozik a kamatjövedelemre vonatkozó rendelkezések hatálya alá – a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvényben (Szjtv.) meghatározott engedélyhez kötött sorsolásos játékból, az ajándéksorsolásból, a fogadásból, valamint az Szjtv. 29/Q paragrafusa szerinti külföldi jackpot rendszerből származó nyeremény címén kapott bevétel egészét jövedelemnek kell tekinteni.  

Ugyanezen paragrafus (4) bekezdése szerint ugyanakkor nem számít jövedelemnek

– a jogszerűen szervezett, az Szjtv. 16. paragrafusa alapján engedélyhez nem kötött sorsolásos játékból,
– a sorsjátékból,
– a játékkaszinóból,
– a bukmékeri rendszerű fogadásból,
– a lóversenyfogadásból,
– a bingójátékból,
– a kártyateremben szervezett kártyajátékból,
– a távszerencsejátékból, valamint
– az online kaszinójátékból származó nyeremény, az Szjtv. 29/Q paragrafusa szerinti külföldi jackpotrendszerből származó nyeremény kivételével.

Az szja-törvény fenti rendelkezése alapján tehát nem számít jövedelemnek – egyebek mellett – a jogszerűen szervezett távszerencsejátékból származó nyeremény. Magyarországon engedélyköteles szerencsejáték kizárólag a Szerencsejáték Felügyelet engedélyével szervezhető, ilyen engedéllyel kizárólag a Szerencsejáték Zrt. rendelkezik. A szerencsejáték-felügyeleti hatóság engedélyének hiányában Magyarországon külföldi szerencsejáték oldalon keresztül folytatott tevékenység révén szerzett jövedelemre az szja-törvény 76. paragrafusában a szerencsejátékokra vonatkozó kedvezőbb szabályok nem alkalmazhatók.

Kérdésként merülhet fel, hogy ha egy külföldi oldalon, külföldi vállalkozás által szervezetten zajlik az online játék, keletkezik-e ebből a nyereményből a belföldi magánszemélynek adóköteles jövedelme, ha igen, akkor milyen adókötelezettség terheli e jövedelmet?

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük az erre vonatkozó előírásokat!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink