hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Friss számok: ennyi négy- vagy többgyermekes anya nem fizet szja-t

  • MTI

Idén 380 milliárd forintot spórolhatnak a gyermekes szülők az adókedvezményekkel – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára az MTI-nek, kiemelve, hogy már több mint 44 ezer négy- vagy többgyermekes anya élt az új adókedvezménnyel, ők nem fizetnek egy forint személyi jövedelem adót (szja) sem.

Hónapról hónapra egyre több nagycsaládos anya veszi igénybe a családvédelmi akció idén életbe lépett újítását: januárban 38 ezren, júniusban pedig már több mint 44 ezren éltek a mentességgel. Az első fél évben az újfajta adókedvezmény révén több mint 9,1 milliárd forint maradt a családoknál.

"A világszerte példaértékű, a négygyermekes anyáknak járó magyar adókedvezmény hármas részletszabályrendszere biztosítja, hogy a legnagyobb közteher megtakarítását a lehető legszélesebb körben lehessen igénybe venni" – fogalmazott Tállai András.

A mentesség nemcsak a vér szerinti gyerek után jár, a már felnőtt gyerekeket is figyelembe veszik, és az szja-mentesség nem zárja ki a családi adókedvezmény igénybevételét. Így az anya vagy a saját munkavállalói járulékából vagy az apával közösen érvényesítheti a kisebbek utáni gyermekkedvezményt – mondta Tállai András.

A kormány családtámogató politikáját a koronavírus-válság sem tudta felülírni – jelentette ki Tállai András. A korábban bevezetett intézkedések tovább élnek, az állam az idén minden eddigit meghaladó összeget hagy a családoknál az adókedvezmények révén.

A négygyermekes anyáknak szóló új kedvezmény – az adatok tanúsága szerint – a nagycsaládos anyák munkájának megvédéséhez is jelentősen hozzájárult, hiszen a járvány által legjobban sújtott második negyedévben nemhogy nem csökkent, hanem nyolcszázzal nőtt a jövedelmet szerző, így adókedvezményre jogosult négygyermekes anyák száma – hangsúlyozta az államtitkár.

Emellett a világjárvány káros hatásait mérséklő intézkedések is segítik a családokat. A hitelmoratórium révén az év végéig nem kell törleszteni a hiteleket, ez csaknem kétezer milliárd forintot hagyhat több százezer banki adósnál. Mintegy 60 ezer szülőt segített a kisgyermekes családoknak szóló kedvezmény, amely a veszélyhelyzet alatt lejáró gyes-, gyet- és gyed-jogosultságokat hosszabbította meg – sorolta az államtitkár.

Tállai András megjegyezte: míg 2010-ben 12 milliárd, addig idén összességében már 380 milliárd forint adókedvezményben részesülnek a szülők.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink