hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A biciklivel vagy autóstoppal munkába járóknak is jár költségtérítés

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Kapcsolódó jogszabályok


A növekvő elvonások és a vészesen zsugorodó jövedelmek mellett egekbe szökő üzemanyagárak sok autóst arra kényszerítenek, hogy olcsóbb megoldásokkal oldják meg közlekedésüket. De mit tehet az, akinek a járatritkítások miatt nem áll rendelkezésére a munkába járásához szükséges időszakban megfelelő közforgalmú személyszállítási szolgáltatás?

A Munka Törvénykönyve előírja, hogy a munkáltató köteles a munkavállalónak megtéríteni azt a költségét, amely a munkával kapcsolatos kötelezettségek teljesítése során a munkavállalónál szükségesen és indokoltan merült fel, továbbá a munkáltató érdekében felmerült egyéb szükséges költségeket, ha az utóbbihoz a munkáltató előzetesen hozzájárult. Ennek alapján a munkáltatónak a munkába járással kapcsolatos utazási költségek viseléséből is részt kell vállalnia. Sok munkáltató húzódozik ettől, holott a jogszabályok alapján fizetett munkába járási költségtérítés olyan juttatás, amelynek semmiféle köztehervonzata nincs.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjárműoktatók költségelszámolása

Szipszer Tamás

adószakértő

Kiküldetési rendelvény tagi jogviszony esetében

Kis Gábor

számviteli és adótanácsadás

Finacont Kft

Bevétel elhatárolása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 február
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5
hirdetÉs