hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jön az anyukák részmunkaidős foglalkoztatása és a kőbevésett szja-kulcs

  • adozona.hu

Nem emelhetik 16 százalék fölé az egykulcsos személyi jövedelemadókulcsot, emelnék viszont a dohánytermékek és a bioetanol jövedéki adóját. A munkáltatókat pedig arra köteleznék, hogy részmunkadőben foglalkoztatássák a kisgyermekes anyukákat. Mit jelentett be még a héten a kormány?

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, mint a héten kiderült, kétharmados törvényben rögzítené az egykulcsos szja-rendszert és hogy annak kulcsa nem lehet magasabb 16 százaléknál, írja a Portfólió intenetes portál. A miniszter azt is szeretné elérni, hogy az áfára, annak arányára, továbbá a bankadó intézményére is kitérjen majd az adóügyekre vonatkozó sarkalatos törvény.

A családok védelméről szóló, most készülő sarkalatos törvény intézkedései a korábbi jelzéssel ellentétben mégsem érintik majd a családi pótlékot. A kisgyermekes anyák foglalkoztatását viszont úgy támogatnák, hogy három évig a munkáltatók kötelesek lennének az anyákat saját kérésre részidőben foglalkoztatni.

A héten benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a munkaügyi módosító csomagot, amely több ponton is megváltoztatja a Munka törvénykönyvét (Mt.), így például a heti munkaidőt, a próbaidőt, valamint a szabadság kiadását, amely változtatások már a konvergencia programból ismertek voltak. Az is fontos, de új munkaügyi téma, hogy a megszüntetésre ítélt Országos Érdekegyeztető Tanács helyébe lépő szervezet nem határozhat majd semmilyen lényeges kérdésben, így gyakorlatilag a kormány hatáskörébe kerül a mindenkori minimálbérről szóló döntés is. Lényeges volt továbbá az is, hogy új Közmunka Alapot hoz majd létre a kormány.

A költségvetési egyenleget szintén közvetlenül érintő új terv szerint a kormány emelni kívánja az E85-ös üzemanyag (bioetanol), illetve a dohánytermékek jövedéki adóját.

A héten a kormány bejelentette az egészségügyi átalakítások tervezetét is, amelynek részeként például bevezetik a népegészségügyi termékdíjat, közismertebb nevén a hamburgeradót. A bemutatott átalakítási terveket az ágazat szereplői jellemzően kritikusan fogadták.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Társasági adó önellenőrzése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Gyógyszerforgalmiadó-kedvezmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink