hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fuvarozás áfamentessége: miről kell megállapodni az exportőrrel?

  • adozona.hu

Exportőr cég a fuvarozónak adott nyilatkozatban rögzítette, hogy az általa nyújtott fuvarozási szolgáltatás olyan értékesítéshez kapcsolódik, melynek során a fuvarozott áru – kiviteli eljárás hatálya alá vonva – elhagyja a közösség területét. A fuvarozó cég könyvelője szerint ez nem elég, az áfamentességnek az is feltétele, hogy a fuvarozási szerződés minden részletre kiterjedő legyen (szállítás útvonala, fuvareszköz rendszáma, rakomány jellemzői stb.), mert azt is igazolni kell, hogy ez tényleg fuvarozás. Szükséges a részletes szerződés az áfamentesség jogszerű alkalmazásához? – kérdezte olvasónk. Kneitner Lea okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő válaszolt.

Feltétlenül szükséges a fuvarozó és megbízója között kötött írásbeli megállapodás arról, hogy a fuvarozó által megtett útszakasz az exportra irányuló szállítási útvonal. Továbbá a számlázásnál célszerű az útvonalat feltüntetni. A felek között szerződésben kiköthető, hogy az igazolt egységes vámokmány másolati példányát az eladónak el kell juttatnia a fuvarozó részére, amelyet a számla mellékleteként célszerű megőrizni.

Az Európai Bíróság (EUB) a C-288/16. számú, 2017. június 29-én hozott ítéletében egyértelművé tette, hogy az uniós áfairányelvben előírt adómentesség feltétele nemcsak az, hogy a szolgáltatás tárgyánál fogva hozzájáruljon az export végrehajtásához, hanem az is, hogy a szolgáltatást közvetlenül az áru exportőrének, címzettjének nyújtsák.

Az ítélet másik aspektusa, hogy EUB szerint nem minősül fuvarozási szolgáltatásnak – így az áfamentesség fel sem merülhet – az olyan alvállalkozási szolgáltatás, amikor az alvállalkozó nem a saját, hanem a megbízója eszközével fuvaroz.

Új feltételként vezeti be az áfatörvény, hogy a szolgáltatás nyújtójának közvetlen kapcsolatban kell állnia azzal a személlyel, szervezettel, amely a terméket a kiviteli eljárás alá vonja (exportőr vagy címzett.)

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Minimum tb-járulék

Széles Imre

tb-szakértő

Csekély értékű ajándék

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close