hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mezőgazdaság: halálos munkabalesetek az ágazatban

  • lapszemle

Az elmúlt években feje tetejére állt a világ, és ez tulajdonképpen az élet minden területére igaz, a munkapiacra pedig különösen. Sokan vesztették el az állásukat, de rengetegen álltak át az otthoni munkára, és bizony sok munkafolyamatot kellett leállítani. Ennek ellenére a mezőgazdasági munkálatok mondhatni, hogy töretlenül folytak, és így bizony a balesetek száma sem maradt el. Sőt, 2020-ban és 2021-ben halálos balesetek is történtek, de az élelmiszeriparban is változások figyelhetőek meg, csak éppen nem túl jó irányba – írja az agrarszektor.hu.

A mezőgazdaság kiemelten veszélyes ágazatnak számít, a munkavédelemben a második veszélyességi osztályba tartozik, míg például a húsfeldolgozás az elsőbe. Az elmúlt időkben változó tendenciák voltak megfigyelhetőek, de a mérleg tavaly egyértelműen a romlás felé billent. Az pedig kiemelten fontos lenne, hogy a halálos munkabaleseteket tovább csökkentsék minden ágazatban, hiszen az ilyen balesetekből egy is sok, számukat a lehető legkevesebbre kell redukálni.

Sürgős munkáltatói feladatok! – 2022 augusztusától hatályos EU irányelvek és az Mt. várható módosításai

Mennyi veszélyt rejthet a mezőgazdasági munka?

A teljes cikket ITT találja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink