Végleg megszűnnek a munkaügyi bíróságok 2020-tól

  • lapszemle

Végleg megszűnnek a munkaügyi bíróságok, s a törvényszék elnöke fogja beosztani, melyik bíró, milyen ügyeket tárgyalhat. Vagyis, semmi garancia nincs arra, hogy továbbra is a munka világa területén korábban nagy gyakorlatot szerzett bírók ítélkezhetnek majd a munkavállalók peres ügyeiben. Ezzel az érdekérvényesítés utolsó fontos bástyája is elesett – reagált a munkaügyi ítélkezés átalakításának hírére a Magyar Szakszervezeti Szövetség, írja a napi.hu.

A munkavállalók félelme miatt már mostanra is drámaian lecsökkent a munkaügyi perek száma, s úgy tűnik, ez a jövőben még inkább így lesz. A kormány ugyanis szétválasztja az eddig közös közigazgatási és munkaügyi bíróságot, s utóbbit a törvényszékhez delegálja, ahol büntető, polgári, valamint munkaügyi kollégiumok működnek.

Arról, hogy melyik bíró kerül a munkaügyi kollégiumba, a törvényszék elnöke dönt. Így előfordulhat, hogy a munkaügyi pereket olyan bírók fogják tárgyalni, akik eddig egyáltalán nem foglalkoztak ilyen ügyekkel – olvasható a MASzSz közleményében. Ez a változás az eddigieknél is jobban elbátortalanítja a munkavállalókat attól, hogy bírósági segítséggel rendezzék el a vitás ügyeiket – írja a napi.hu.

A teljes cikket itt találja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Katás bt. egyszerűsített végelszámolása

Szipszer Tamás

adószakértő

Kivás cég hipa-feltöltése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Kulturális rendezvény, adómentes juttatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

2019 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X