hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tüntetések, félpályás útlezárások lesznek ma az egész országban

  • lapszemle

Szombaton Budapesten, az összes megyeszékhelyen, több vidéki városban is lesznek tüntetések, félpályás útlezárások, és külföldi városokban is tartanak demonstrációkat a túlóratörvény elleni tiltakozásul és a szakszervezetek béremelési követelései mellett – írja az index.hu.

Az országos tiltakozásokat a szakszervezetek Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottsága (OSZD) szervezi, de számos párt, így az MSZP, a Jobbik, az LMP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum is csatlakozik. 

Budapesten négy csomópontban tartanak gyülekező demonstrációkat már déltől:

  • 12 órától a Blaha Lujza téren,
  • 12 órától az Oktogonon,
  • 12:30-tól a Szabadsághíd pesti hídfőjénél, a 4-es metró lejárójánál;
  • 12 órától a Gundel étteremnél pedig a kormány urizálása ellen tüntetnek és zsíros kenyeret osztanak.

Az így összegyülekezett csoportok négy irányból jutnak majd el mind a Clark Ádám térre, a Lánchíd budai hídfőjéhez, ahol délután 2-től között tartanak beszédeket – olvasható az index.hu-n.

A teljes cikk itt érhető el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kapcsolt vállalkozási besorolás

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Megbízási díj

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Ukrán állampolgárok alkalmazása

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close